Sziasztok! Gondoltam végül elkezdem lerajzolni a szereplőket. Bocsánatot kérek a nagy rumliért a háttérben, de nagyon siettem. Remélem tetszik, jó olvasást kívánok!

Ez így sehogy sem lesz jó! Bosszankodott Detti magába. Kiara Csabával, Alexa Ádámmal, én Barabással, de kimarad Auróra. Valahol vagy hárman lesznek, vagy valakinek egyedül kell mennie. Kiara az mondta, hogy minden csapatba ketten legyenek. Talán Aura mehetne a szüleivel, vagy  velünk, de Alexáékkal nem kéne, hiszen neki tanulnia kell. Esetleg…

- Min agyalsz ilyen nagyon?

- Hm? – fordult hátra kérdően. Barabás a különböző alakokra mutatott, amit párja a földbe rajzolt.

- Nem a Mona Lisa lesz, annyi biztos.

- Ja, hogy ez? Kiara megkért, hogy állítsam össze a csapatokat télre.

- Már értem. Ugye tudod, hogy még van egy hónapunk az indulásig.

- Az lehet, de amit ma megtehetsz, ne halazd holnapra.

Az idő gyorsan telt, röpültek a napok, a hetek, s az október novemberbe fordult, a napok rövidebbek, az éjszakák hosszabbak lettek, s az idő is kezdett lehűlni.  A fák és bokrok levetették vörös levélruháikat és csupasz ágaikat a szürke ég felé emelték. Hollók szárnyaltak fel északon, panaszosan károgva, s nem sokkal később őzek rohantak fejvesztve arról a területről.

- HÁÁÁÁÁÁIIIII JÁÁÁÁÁÁÁÁ! – Alexa kiáltása úgy vágta át a csendet, mint forró kés a vajat. Egy fa fájdalmas nyikorgása hallatszott, majd eldőlt és egy hangot se hallatott semmit. Lexa kapkodva vette a levegőt. Körülötte nagyjából egy kilométeres területen kidőlt törzsek, és gyökerek álltak ki a földből.

- Most már….  abbahagyhatom?  - kérdezte fáradtan – Már négy napja megállás nélkül gyakorolunk.

- Persze, tarthatunk egy kis pihenőt, de előtte növeszd vissza a fákat. – válaszolta Ádám.

- Ugye ezt most nem mondod komolyan? -  de választ már nem kapott, ugyanis a fiú már eltűnt.

- Uraim, hölgyeim, kérem, nyugodjanak le! – Csitította a szobában lévő embereket egy öltönyös férfi. Nagyjából nyolcvanan lehettek a terembe, mindenki egyszerre beszélt, de amint a vezető megszólalt csend vette át a helyét a zsivajnak. – Nem azért hívtam össze a tanácsot, hogy vitatkozzunk órákon keresztül, hanem, hogy megoldást találjunk a problémánkra. Egyszerre csak egyvalaki beszéljen.  Tessék? – szólít ott fel egy nőt.

- Javaslom, támadjuk meg a főhadiszállásukat, minél hamarabb! Most nem számítanak támadásra, használjuk ki az alkalmat most! – az öklével nyomatékosan az asztalra csapott.

- De hát azt se tudjuk éppen hol van az erődjük! Ne felejtsd el, hogy naponta változtatja a helyét. -  ellenkezett vele, egy másik férfi.

- Gyorsan meglehetne találni a helyét, hogyha csak azon múlna, ráadásul most, hogy megkerült Gara erejének második örököse, most kell lecsapnunk!

- Mira, Alexa még nem készült fel, nem tudja még teljesen uralni az erejét. Időre van szüksége, hogy mindent megtanuljon. – szólt bele a beszélgetésbe Csaba

- De nincs mindig időnk. Cselekednünk kell!

- Ez a baj veled Mira. Türelmetlen vagy. Vannak dolgok, amiket nem szabad, vagy nem is lehet siettetni.

- Bezzeg, ha az én falkámba tartozna….. – kezdett bele, de Erik félbeszakította.

- De nem a te falkádba tartozik, hanem Csabáéba. Jobb lenne, ha kezdenéd feldolgozni ezt a tényt.  – a nő tekintete fenyegetően villant fel, de a férfi szeme meg se rezzent.

- Mira, nyugodj meg. Ez nem a veszekedés ideje. Csaba, Erik, ti mehettek, a gyűlésnek számotokra vége. Mi pedig megtárgyaljuk a többi dolgot.

Harsány nevetés szállt, az éjszakai erdő csendjét megtörve.

- Most elkaplak! – kiáltotta Detti.

- Csak ha hagyom! – szólt vissza neki Barabás.

- Nem kell azt hagyni, köztudott, hogy jobb vagyok nálad!- hirtelen a kiugrott a sötétségből, és a fiú hátára vetette magát. Gurultak egy ideig a poros talajon, amikor azonban megálltak Barabás a hátán feküdt, és rajta helyezkedett el Detti.

- Én mondtam, hogy elkaplak – súgta a fülébe. A fiú erre csak mosolygott. A lány lehunyta szemét, fejét izmos mellkasára fektette, és hallgatta a szíve ütemes dobogását, miközben mélyen magába szívta az illatát.

- Csaba! Végre itt vagy! Minden rendbe volt a gyűlésen?

- Igen, Mira már megint kezdte a „támadjuk meg őket most rögtön” dolgot, aztán kitért arra, hogy mennyivel, jobb lenne Alexának az ő falkájába.

- Badarság! Ne is hallgass rá! Fantasztikus vezető vagy, Mirának meg agyára ment, hogy lemészárolták a falkáját, én is sajnálom, de annak már kétszáz éve.

- Igen, lehet, hogy igazad van. Hívd össze a falkát, ideje indulnunk az emberek közé.

- Rendben van.

- Hah! Nyertem! – Alexa hirtelen felugrott a levegőbe.

- Nem ér! Biztos, hogy csaltál!

- Ugyan kérlek. A farkasszem lényege az, hogy nem lehet benne csalni. – Ádám már belefogott volna a mondandójába, amikor vonyítás szállt fel a távolból.

- Asszem menni kéne – mondta Lexa

- Egyetértek. Verseny?

- Persze. Három!

- Kettő!

 - EGY!!!- kiáltották egyszerre, és ki is lőttek, mint a golyó egy puskából.

- Nyertem!!!

- Te csak azt hiszed! Egy bajusszal megelőztelek!

- Nem igaz! – tiltakozott a lány.

- Nem tudsz veszíteni, igaz?

- De tudok, viszont most nem nyertél! – Fejüket egymásnak vetették, és úgy néztek egymás szemébe.

- Khmkhm! Gyerekek! – szólalt meg Kiara. Hirtelen felé kapták a fejüket. Mindenki őket nézte a falkából. Gyorsan szétrebbentek.

- Nos, miről is van szó? – kérdezte gyorsan Alexa

- Ma elindulunk a téli járőrözésre. – vette át a szót Csaba – Detti beosztotta, hogy ki-kivel lesz, szóval át is adom a szót neki.

- Nos, úgy döntöttem, hogy te Csaba Kiarával és Aurórával leszel, mert ugye ő a te lányod, meg hát, meg ne haragudj kislány, de te szorulsz közülünk a legnagyobb védelemre.

- Semmi baj, megértem. – bólintott Auróra.

- Ti maradnátok itt, a északi területen, aztán én Barabással mennék középre, végül, de nem utolsó sorsban Alexa és Ádám délre.

- Ácsi! Én ezzel a csalóval? – bökött fejével a lány felé.

- Én? Csaló? Mond a szemembe te mókus, ne csak a fejedet ingasd!

- Tudod ki a mókus te beluga! – és ezzel újra acsarkodni kezdtek egymásra.

- Szerinted jó ötlet őket egymásmellé tenni? – kérdezte halkan a vezér a párjától.

- Hagyd, gyerekek.

- Jól van, jól van, most már elég lesz. – baktatott közéjük Detti, ám a két kölyök átnézett a háta fölött, és onnan folytatták tovább a „háborújukat”.

- Na, akkor szerintem mindenki indulhat is a kijelölt területére. Szerintem jobb lenne, ha mindenki a városokon keresztül menne, nem pedig az erdőkön át, mivel így is jobban odatudunk figyelni az emberekre. Mindenki értette?

- Igen! – hallatszott az egyhangú válasz.

- Rendben. Jó utat mindenkinek, de persze mindenki keressen elő téli ruhát a házból, hogy ne tűnjetek ki a tömegből. Ha odaértetek a saját területetekre, akkor mindenki jelezzen nekünk telepatikus úton, és akkor is, ha valami furcsát, különöset, rendelleneset észleltek.

- Verseny a házig? – szólalt meg Ádám Alexa fejébe.

- Még szép! De tudnod kell, hogy megint és fogok nyerni!

- Csak ha odakötözöl egy sziklához, és a tenger fenekére süllyesztesz!

- Nem kell azt megtennem, hogy elindulok MOST! – és azzal már el is viharzott mellőle.

- Mi?! – lepődött meg a fiú.

- Nyertem!

- Soha! Csaló!- és ő is utána vetette magát. A többiek csak néztek utánuk.

- Megjavulnak ezek valaha? – kérdezte Barabás.

- Nem lennének ők maguk, ha nem veszekednének folyton, és te se vagy sokkal jobb! – lökte meg Detti.

- Ha már verseny, mi nem veszünk részt benne?

- De, naná! Auróra, te is jössz?

- Igen!

- Akkor indulás!- kiáltott a fiú.

- Mintha magunkat látnám fiatal korunkba. – bújt párjához Kiara.

- Most se vagyunk öregek.

- Az igaz, szóval, aki utoljára ér a házhoz, az egy csiga!