Fehér teste keményen csapódott a földnek és csúszott tovább a porba átláthatatlan felhőt hagyva maga után. Mozdulatlanul feküdt oldalán.

- Állj fel. – szólította meg egy hang, de ő meg sem mozdult. – Állj fel, és harcolj farkashoz méltón! – mordult rá. A hűvös októberi szél felborzolta szőrét. Egyik mancsát maga mellé húzta, majd a másikat is, és lassan két lábra emelkedett. Fejét lehajtotta.

- Ha azt hiszed, hogy ez elég ahhoz, hogy legyőzz, akkor már mehetsz is el. – mondta nyugodtan, fel nem nézve. Ellenfele bosszúsan horkantott.

- Ha azt akarod, hogy komolyan vegyelek, akkor nézz a szemembe mikor hozzám beszélsz! – Alexa felpillantott rá. Szeme fényesebben ragyogott a holdnál, és a benne égő tűz mindent képes lett volna elemészteni, ha kiszabadul onnan. Fehér fogai mögül fenyegető morgás tört fel torkából. Izmai megfeszültek, és nekitámadt Ádámnak, aki könnyedén kitért előle, oldalra elhajolva, majd még egyszer, és ez egy ideig így folytatódott.

- Na mi van? Csak ennyit tudsz? Ennyi erővel egy macska ellen is kiállhattam volna! – mondta gúnyosan a lány, de ahogy ezt kimondta a fiú mögé lépett, megragadta a bal karját és hátracsavarta, mire Lexa felszisszent, majd Ádám a füléhez hajolt.

- Első hiba. Sose sértegesd az ellenfeled. – suttogta neki, és ellökte magától a másik farkast. Alexa fenyegetően csattogtatta fogait, amit ellenfele viszonzott felé. A lány a fejénél zárta össze álkapcsát, ám az már csak a levegőt harapta ketté. Ádám kihasználta a pillanatot, és mancsával felé suhintott.  Vér színezte vörösre Lexa fehér bundáját, ami a jobb karján lévő sebből származott, és csendben csöpögött a fagyos földre, ami örökre magába itta az élet cseppjeit, és ugyan ez folyt le a fiú karmairól is. Alexa csak egy pillantást vetett sérült karjára, azután többet nem is foglalkozott vele. A farkas nekirontott, mire ő a talajon találta magát. A fiú egyik kezét a lány feje felé emelte. Alexa két izmos hátsó lábát a fölé tornyosuló testhez támasztotta, és átlökte azt a feje felett. Mire megfordult Ádámot már nem látta sehol. Lihegve pillantott körbe. Sehol semmi.

- Második hiba. Sose téveszd szem elől az ellenfeled. – hallotta a háta mögül. Hirtelen megfordult, és látta, ahogy a fiú a fák közé veti magát. Most elkaplak! Gondolta magába, és utána ugrott. Egy kisebb félkör alakú kőfalhoz ért. Egy halk nesz ütötte meg a fülét, majd következő pillanatba a sziklához szorítva találta magát. Lába a levegőbe lógott, miközben egy erős kéz a nyakánál a falhoz préselte. Próbálta lefejteni magáról a barna mancsot, de nem sikerült neki.

- Harmadik hiba. Sose engedd sarokba szorítani magad. – suttogta, majd elengedte, mire Alexa a földre esett, és levegőért kapkodott. Ádám már távolodott tőle.

- Nagyon sokat kell még tanulnod. Ne feledd, a vámpírok nem olyan könyörületesek, mint én.  – mondta hátra sem pillantva. Lexa ottmaradt a talajon, a hold ezüst gyűrűjében ülve. Bár karján a sebnek már nyoma sem volt, szívében mély barázdákat szántott a vereség. Termete kisebb lett, szőré eltűnt, haja kezdett megnőni, és felvette eredeti barna színét. Átkulcsolta térdét, hátát a falnak támasztotta, és lehunyt szemmel maradt a talajra. Teste még itt-ott égett az átváltozás után, de nem szentelt neki különösebb figyelmet. Bát emberi lénye se volt már olyan törékeny mint régebben, mégis sokkal kevésbé viselte jól a környezet hatásait. Hideg kúszott felfelé benne, de nem törődött vele. Halk neszeket hallott, melynek gazdája egyre közeledett felé, majd megállt előtte. Felnézett, és egy kezet látott maga előtt. Kicsit tétovázott, de végül elfogadta a felé nyújtott jobbot, és Ádám felhúzta a földről. Egymásra mosolyogtak és csendben sétáltak ki az erdőből, nem zavarták meg a nyugalmat felesleges szavakkal.

- Figyelj, sajnálom, kicsit elragadott a hév. – szólalt meg végül a fiú, miközben egy mezőn sétáltak át.

- Nem a te hibád. Nekem kellett volna jobban odafigyelnem és ügyesebbnek lennem. Igazad volt, ha egy vámpír lett volna, én már nem lennék.

- Igen, ez igaz, de épp azért vagyok itt, hogy ezen változtassunk! Amíg én tanítalak, nem lesz belőled vérszívó csemege! – Alexa rámosolygott.

- Egy futóverseny a barlangig?

- Benne vagyok, de ugye tudod, hogy nincs esélyed ellenem?

- Majd meglátjuk! – mondta kacéran Alexa, és négy mancsán szélsebesen elloholt.

- Héééé csaló! – kiáltott utána a fiú, és nevetve utána eredt. Reggel mind a ketten egyszerre ébredtek fel.

- Na főnök, ma mit fogunk csinálni?

- Nos, alap harcászati ismeretek megtanulása, miközben én magyarázok neked.

- Ömmm érdekes lesz.

- De még mennyire! – bementek az erdőben található tisztásra. Ádám gyorsan letört egy fáról két hosszú és viszonylag egyenes ágat, de azok szinte azonnal visszanőttek.– Fogd! – dobta oda neki az egyiket. - Az alapállással kezdjük. Állj mellém. Enyhe terpesz, nos, a botvívással kezdjük. Nagyjából úgy fogd, hogy három egyforma részre osztódjon. Fantasztikus! Nos, kicsit oldalt állj, a bot végét lefelé tartsd. Szóval, amikor lépsz előre a botodat felülről vidd miközben lépsz. Úgy. Ne, ne, ne! Fordulj, oldalt, mármint, hogy ne szembe állj az ellenfeleddel, hanem minél kevesebb testfelületet mutass a másiknak. Úgy, nagyon jó. Aztán az alsó ütés, vagyis most az alul levő végét felfelé húzod, de azért lépjél is közbe. Aztán megy a nyakra az ütés. Szintén föntről hozod a botot, de most a nyakhoz célzol, majd a másik nyak, aminél a fönti részt viszed magad mellé. Oldal. A botot vízszintes helyzetbe hozod és jobb oldalon az alsó bordákhoz ütsz. A másiknál ugyan ez, csak a másik oldalra. Fantasztikus! Most a láb. Csak vidd le jobbra, bokára célozz. Jó, most a felső végét ballra. Látod? Nem nehéz! Most a védések. Amikor fejre ütök, te csak emeld fel, amikor lentre ütök engedd le, de egy kicsit tartsd ki magadtól. Úgy! A nyak védése majdnem olyan, mint a támadása, csak itt ne nyúlj előre a bottal, hanem csak tartsd. Most ballról. Amikor az oldaladat támadják egyenesen tartsd ki, ha jobbról ütik jobbról, ha ballról akkor ballról. A lábnál megint olyan mint a támadásnál. Nos, ugye balról van a bot, szóval a felső felét leviszed, és áthúzod a jobb lábadhoz miközben a lábad hátra húzod. Most a fönti végét viszed le ballra. Tökéletes! Most támadj nekem!

- Mi? – nevetett fel kínosan a lány.

- Támadj nekem. Csak lassan és nyugodtan, ha akarod hangosan mondhatod is az ütéseket.

- Rendben. – egy pillanatig tétovázott majd lassan Ádám feje felé emelte a botot. - Nos, nem rossz, de üss, keményen, legyen benne erő!  - Alexa bólintott, és újra próbálta a nyaknál. - A nyakamat üssed, ne a botot, a nyakamra célozz! – utasította. Lexa az ajkába harapott majd ballról ütött. - Na, ez már jó volt! – dicsérte meg. – szépen lassan haladtak lefelé. – Oké, most én támadok, te védekezel. – jelentette ki a fiú.

- Én?

- Nem, majd a mókus fent a fán!

- Jólvan na! – hátralépett, és feltartotta botját.

- Nyújtsd ki a kezed! Azaz; látod, megy ez! Most úgy lesz, hogy nem állunk meg. Ha te befejezted, egyből kezdesz védekezni, aztán meg megint támadsz. Értve vagyok? – kérdezte.

- Értve!

- Rendben. Addig is mesélek pár dolgot. Biztos hallottál már arról, hogy a vámpíroknak nincs tükörképük. Ez marhaság. Ugyan úgy mint neked vagy nekem, nekik is van. Kivéve, ha éhesek, mert akkor nincs és a szemük színe is átváltozik vörössé.

- Hogy csinálod ezt? –szólalt meg hirtelen Alexa.

- Mit? – kérdezte értetlenül Ádám.

- Nem is nézel oda, ahova ütsz. Ezt hogy?

- Tudod, a rutin. Majd neked is így berögzülnek így a mozdulatok.

- Hiszem, ha átélem.

- Hát, akkor majd hinni fogsz.

- Áúúú! – kiáltott fel hirtelen. – Ezt most miért?

- Nem tehetek arról, hogy rávágtam az ujjadra. Nem tartottad jó helyen, na de folytatom is. A vámpírok nem tudnak denevérré változni. Ez a tévhit onnan ered, hogy van egy- két olyan fajta denevér, ami vért iszik, de azok is főként állatokét. Gondolom, most felötlött benned a kérdés, hogy hogyan is közlekednek? Gyalog. Vagy futva. Ha elkezdenek egyszer sprintelni, akkor csak egy csíkot látsz, semmi mást, viszont a farkasok gyorsabban tőlük. Van még egy dolog. Tudnak teleportálni.

- Tényleg?  - kerekedett el Lexa szeme. – Áúú!

- Lejjebb a botot! Amúgy ne gondolkodj nagy távokban. Maximum 5 méterrel arrébb tudnak menni, de az is rengeteg energiát vesz igénybe, viszont a fő vámpírok nagyobb távolságokra is képesek, de az is csak 20-30 méter körül van. Amikor eltűnnek nem kell kétségbeesni, ugyanis, mindig egy apró villanás jelzi, hogy hol fognak feltűnni. Az állatok se szeretik őket, igaz, minket se, de azért a farkasokat mégis egy kicsivel jobban bírják. A kereszt és a szenteltvíz se véd meg, ugyanis ezek is a természetben megtalálható anyagokból vannak, viszont egy nagyon vallásos embernek a hite nyugtalanítja őket, és ez ad némi védelmet. Amúgy elég erősek, és tudnak különböző állatokat, embereket és más egyéb teremtményeket hipnotizálni, magukat és tárgyakat levitálni. Egy dolog van, amitől kifejezetten félnek, a tűztől, mivel régen főként ezzel pusztították őket. Mis is van még…..

- Fokhagyma?

- Na igen. Semmi haszna. Ez a babona ered, hogy senki se szereti, ha valakinek fokhagyma szagú a lehelete. Azt hiszem ennyi.

- Ömmm, talán a dzsinnekről is mondhatnál pár szót.

- Ja, én butus. Ellenük a vas használ, mert az égeti az esszenciájukat. Ők egy másik világban élnek , ezért csak megidézéssel lehet őket hívni, de ha sokáig tartózkodnak a földön, az is legyengíti őket. Bármilyen állati alakot képesek felvenni, kivéve az alacsonyabb rendű koboldok, ők csak 1-2 kicsi lényt tudnak utánozni. Nem muszáj élőlénynek, lenni, lehet az akár egy gőzfelhő is. Kanyarodjunk vissza egy picit a vámpírokhoz. Nos a szívükbe szúrt karó, nyílvessző vagy más dolog se segít. Igaz, megdermednek, de ha eltávolítják, akkor ugyan úgy képesek mozogni. Húzd ki magad! Nem akarsz egy kicsit mesélni magadról? Tudod, hogy ne csak én szövegeljek.

- Hát, rendben.  Hol is kezdjem….

- Az elején? – kérdezte a fiú.

- Ezzel most sokat segítettél.  – majd belekezdett a mesélésbe, miközben egyre gyorsabban és gyorsabban csattantak össze botjai.

- Sajnálom, ami a szüleiddel történt.

- Ők már egy jobb helyen vannak. Most mesélj te! Olyan keveset lehet rólad tudni!

- Hááát, nem is tudom.

- Lécciiiiiii! – kérlelte.

- Megéri ez nekem? – kérdezte költőien magától , miközben állát simogatta, mintha szakálla lenne.

- Jajj ne izélkedj már! – bökte oldalba Alexa

- Hmmmmm, nem.

- Mert?!

- Nincs kedvem hozzá.

- Ádám… - közeledett vészjóslóan felé a lány.

- Alexa…. ne nézz így rám. – hátrált tőle el.

- Ha nem mondod el, akkor én szedem ki belőled.

- Mégis mit akarsz csinálni?

- Tudod, dolgokat. – mondta sejtelmesen.

- Ne csináld! Beszéljük meg! Mondjuk egy nagy szarvas felett?

- Nem is tudom… Megéri ez nekem? – tűnődött.

- Meg, meg, persze, hogy meg!

- Hmm valahogy nem hoz lázba ez az ajánlat.

- Ne, kérlek! – könyörgött.

- Készülj fel! – kiáltott. Ádám tovább hátrált, de beleütközött egy nagy tölgyfába. Két - két ág azonnal lefogta. Alexa odalépett hozzá.

- Ugye most nem az lesz amire gondolok? – riadt meg a fiú.

- De, de! – majd, hogy alátámassza, amit mondott mind a tíz ujját az oldalához emelte.

- Nem mered!

- Fogadjunk?

- Nem….

- Na? Beszélsz?

- Soha!

- Te akartad! – majd elkezdte kegyetlenül csiklandozni, de a fiú keményen küzdött, de végül feladta.

- Neeeee, neeee, feladom! Nem bírom! – erre Alexa abbahagyta a kínzást.

- Beszélj!

- Gonosz vagy! – játszotta a sértődöttet.

- Nem is!

- De!

- Na gyerünk!

- Jó, jó, de ezért még elkaplak!

- Nem bánom, csak kezdd már! – toporgott türelmetlenül, majd leült a fűbe törökülésbe, és nagyokat pislogott rá.

- Nem engednél el?

- Hogy megszökj? Kizárt!  - a fiú lemondóan sóhajtott.

- Egy próbát megért.