- Ezek csak dzsinnek voltak szerencsére. Már egy afrita is igen erős, a maridokról ne is beszéljünk.

- Miért is akartunk eljönni?

- Csak jelentenem kell a helyzetet Eriknek, a fejlődéseddel kapcsolatban, de most, hogy találkoztunk ezekkel a lényekkel, erre még nagyobb szükség van.

- Értem, akkor most találkozom egy másik falkával is.

- Nem teljesen. – felelte a fiú. – Csak a falkavezért fogod látni. A többiek addig a területünkön maradnak. – Alexa nem kérdezett többet. Leült egy fa tövébe, lehunyta a szemét és hallgatta az erdő neszeit. Szorgosan kopogatta a fát a harkály, ebéd után kutatva. A vadludak már kezdtek szállingózni délfelé . A sárguló leveleket zörgette a szél, pár rovar még halkan duruzsolgatott a közelben.

- Hékás! Tünés! Menj innen! Ez az én szederbokrom! – Felpillantott, és látta az emberi Ádámot, amint egy mókust próbál elüldözni ez előbb említett szederbokorról. Magában mosolygott, ahogy elnézte hogyan kergetőznek a fiatalok. – Alexa, te nem kérsz? – fordult hozzá a fiú. Feltápászkodott, majd emberi alakot vett fel. Lassan lepillantott az oldalra, amin egy, a medence csontjától az egyik bordájáig húzódott egy vágás, de már kezdett gyógyulni a széle a széle. Lassan odabicegett, közben összeszorította ajkait, hogy ne kiáltson fel fájdalmában, és megállapította, hogy farkasként sokkal jobban viseli a fájdalmat. Egy inda nyúlt ki felé, és óvatosan köré fonódott, ezzel segítve megtartani a súlyát. Leszedett 3-4 darabot, és elfogyasztotta a kicsit édes, kicsit savanykás növényt. Megevett még párat a bogyóból, majd ismét leült a földre. Szemével végigkövette, ahogy a seb egyre kisebb és kisebb, majd csak egy pont lesz, végül az is eltűnik. Felkelt, és a fiúhoz sétált, jelezve, hogy kész az indulásra. Futottak a fák között, akkor is, amikor már kiértek a városból. Majdnem egy másfél órán keresztül loholtak, majd egy patakot láttak. Sodrással ellentétesen haladtak, hogy megleljék honnan ered. Lassan kocogtak, egy mogyoróbokor nőtt a forrás fölé.

- Csak hogy végre itt vagytok! – hátuk mögül egy sötétbarna farkas jelen meg. Alexa tisztelettudóan meghajolt előtte, ahogy tanították neki.

- Jöttünk volna hamarabb is, csak feltartóztattak. – lépett hozzá Ádám.

- Értem. Had halljam! Mi történt?

-A lány gyorsan fejlődik. Sokkal gyorsabban mint én, ami jó jel, viszont amikor elhagytuk Csaba területét szinte azonnal ránk rontottak. Négy erősebb és egy gyöngébb dzsinn támadt ránk. Sikerült mindet hatástalanítani, ám Alexa szerzett egy kis sérülést, de már jobban van. A vámpírok egyre jobban kezdenek mozgolódni. Nem tetszik ez nekem, vér szaga terjed a levegőben, itt háború lesz.

- Ez mind nagyon érdekes. Én is észleltem ezeket a jeleket, úgy tűnik a béke, amit oly nehezen harcoltunk ki, véget fog érni. Rendben, menjetek vissza, Alexa tanulj szorgalmasan, lehet, hogy ti ketten vagytok a farkasok utolsó reménye. – fejezte be a mondatot, és elsétált, beleveszve az erdő sötétjébe.

- Gyere, menjünk vissza. – szólalt meg a fiú. Csendben mentek vissza Lexa falkájához, a Nap már majdnem lemenőben volt.

- Mit szólnál egy utolsó meccshez, hm? Annyi különbséggel, hogy most én is támadhatok.

- Rendben van.

- Ó, és, most ne csalj! – mondta, hátraugrott, és tisztességes távolságból kezdte meg a párbajt.  Ágak csaptak össze, indák csavarodtak egymásba, ahogy támadták egymást. Suhogtak a szélben a levelek. A Hold már fent volt, miközben ők folytatták a csatát. Egyikük sem tudott felülkerekedni a másikon.

- Nem kéne ezt lassan befejezni? – kérdezte lihegve a fiú, majd félreugrott egy ág elől.

- De, én is kezdek fáradni. – mondta.

- Rendben, akkor én jövök – közölte mosolyogva. Ádám felhagyott a támadásokkal. A föld megremegett Alexa lába alatt. Elvesztette egyensúlyát, és egy 1 méter mély gödörbe esett.

- A Fantasztikus Farkas ismét nyert!  Látnod kellene most magad Alexa!

- Hahaha. Nagyon vicces. Nehogy legközelebb „Fantasztikus Farkas” le legyen győzve! – majd lassan odasétált a fiúhoz, és nemes egyszerűséggel orron pöccintette. A csillagokat eltakarták a sötét felhők, melyek ott vándoroltak felettük. Egy vízcsepp hullt alá a magasból és talajnak csapódva megszűnt létezni. Lexa lehunyta szemét, és úgy állva élvezte, ahogy az eső fehér bundájára esik, ahol kisebb cseppekre szakadt, és tovafolyik másik szőrszálakon.

- Nem akarok zavarni, de nem kellene valami száraz helyet keresni? – tette fel kérdését Ádám. Pár pillanat múlva már a hegyoldal mentén futottak, hogy egy olyan helyet találjanak, ahova még nem tört be a víz. Ötpercnyi futkosás után ezt meg is találták egy barlang képében. A lány lerázta magáról a vizet, szőre kicsit felborzolódott.

- Kösz szépen, nagyon kedves vagy. – nézett a fiúra.

- Bocsika. Nem volt szándékos. – kért elnézést. Alexa ismét megszárítkozott. Jó éjszakát kívántak egymásnak, majd a barlang két különböző pontjára mentek pihenni. Lexa az üreg szájához sétált. Nézte, és hallgatta az égből lezúduló folyadékot.

Lefeküdt, két mellső lábát keresztbe tette, majd fejét ráhelyezte. Éber arany szeme sokáig pásztázta a terepet, de semmit sem látott.  Gondolatai régi családjára vándoroltak, igaz most már a falka jelentette ezt számára. Szomorúan gondolt vissza r, égi, normális és boldog életére. Amikor beleszeretett az olvasásba, és minidig új könyvekre vágyott, mikor barátságot kötött a csalás új négylábú tagjával, Gwath- val , a dobermann kölyökkel. Nagyon is jól emlékezett, mennyire jó barátok voltak ők ketten. Sok mindenre megtanította, rengeteg időt töltöttek együtt, és a lány úgy érzete a kutya több volt, mint egy mádik példány a fajtájából. Nem, Gwath különös helyet foglalt el a szívében, azután is, hogy egy súlyos betegségben elhunyt. Emlékezett arra, mikor először ment íjászkodni, hogy milyen gyönge íjjal is kezdett ő, majd hogyan ért egyre feljebb és feljebb, míg végül már az edző után ő volt a legjobb. Emlékezett az első versenyére, aminek sajnos a végét elmosta egy zápor, de így ő lett az első. Emlékezett arra, mikor kiskorába viharos éjszakákon az anyja mellett feküdt, hogy ne féljen. Emlékezett még Szofira. Szofira akivel szintén sok közös emlékük volt, Szofira, aki miatta halt meg. Egy könnycsepp buggyant ki szeméből, mely szívéből eredt, egy könnycsepp, ami arcán gördült, de lelkére pergett. Már farkas volt, és nem érezte magát jól a városokba, de régi szeretteinek emléke ott maradt nála. Rég volt, igen rég, de nem múlt a fájó emlék. Lassan lehunyta szemét, s az álomvilágba kalauzolta őt.

- Hol vagyok? – nézett körül az ismeretlen helyen. A táj, a szél, minden olyan valódinak hatott.

- Nem vagy sehol. Ez a hely kívül esik a téren és az időn. – egy nagy fekete pacni került be a lány látóterébe. A szag, ami körülvette bántotta Alexa orrát. Keserű volt, mégis édes.

- Mi vagy te? – suttogta.

- Én Efraim vagyok. Az ősi vámpírok egyike. Gondolom, most nem értesz semmit. Különös lány vagy te Alexa, és még különösebb farkas. Nem, nem lesz ez így sokáig. Te és a kis barátod. Nem fogtok sokáig élni.

- Rendben, ha igaz amit mondasz, támaszd alá!

- Emlékesze Szofira? – Lexának gombóc nőtt a torkába a név hallatán. – Miattad halt meg. És szenvedett. Sokat szenvedett, míg le nem égett a hús a csontjáról! Veletek se fogunk kegyesebben bánni. Még találkozunk Alexa, de az a találkozás már valóságos lesz.

A lány szemei kipattantak. A nap első sugarai most kezdtek előtünedezni a látóhatáron.  Meleggel és fénnyel árasztotta el a világot. Felemelte lassan fehér fejét, és a barlang belsejébe pillantott, ahol egy nagy, barna szőrcsomót pillantott meg. Ádám még mélyen alszik. Vonta le a képről a következtetést. Megnyújtóztatta lábait, majd halkan leosont. Egyedül akart lenni, kiszellőztetni a gondolatait. A sugarak lassan kezdték megolvasztani a fűszálakon lévő jégkristályokat. Egy vaddisznó család ügetett át a réten. Habár előző nap csak egy nyulat evett, de mégis úgy érezte, hogy egy falat se menne le a torkán. Céltalanul bóklászott közel a fákhoz.

- Merre vagy? Ugye nem akarod ellógni az „órát”? – hallotta a fiú hangját a fejébe.

- Már indulok is vissza. – küldte át gondolatát, majd visszafordult és szélsebesen a barlang felé vette irányt.

- Na végre! Annyira csak nem vagyok olyan rossz tanár, hogy menekülni kelljen előlem, vagy igen? – Alexa csak mosolygott, már amennyire egy farkas tud mosolyogni. Napokon keresztül kőkeményen edzettek. Lexa sok mindent megtanult. Hangtalanul cserkészte be prédáját, ami csak akkor vette észre jelenlétét, mikor a halálos álkapcsok a húsába vájtak. A  sok gyakorlásnak köszönhetően egyre könnyebben tudta irányítani az erdőt és emberi alakjában is tanult önvédelmet. A gyökerek szorosan a teste köré fonódott és a földre szorította.

- Add fel! – szólította fel. Próbált ismét kiszabadulni a fa alól, de végül letett erről.

- Jól van, nyertél Lexa, de ne nagyon éld bele magad, lesz még visszavágó! Most már elengedhetnél.

- Mégis miért tenném? – kérdezte játékosan.

- Mert én meg ezt csinálom veled. – szemében pajkos fény csillant. Víz morajlásának hangja csapta meg a fülét. Lassan oldalra fordította fejét. Egy hatalmas tölcsér emelkedett ki a patakból.

- Ajjaj. – suttogta. A hatalmas víztömeg előtte csapódott neki a földnek és a nagy erő magával sodorta a lányt.

-Ez nem volt szép! Telement az orrom vízzel!

-Te beszélsz? Nem neked kellett búvárkodnod!

- De te csináltad ezt a szökőárat!

- Ha elengedtél volna, most nem lennénk vizesek!

- Igen? Ha te….

- Srácok, minden rendben? – Kiara rohant ki a fák közül, a sötét éjszakában szinte világított arany szeme. – Hatalmas robajt hallottunk, ezért eljöttünk megnézni minden rendben van –e?- a falka többit tagja is előbújt az erdőből Csabát kivéve. Lexa fejet hajtott az alfa előtt.

- Alexaaaaaa! – egy nagy szürke farkas rontott ki a többiek közül, és a lányra vetette magát. – Hallottam mi történt, ugye minden rendben volt? Nem sérültél meg nagyon?

- Nyugi Detti, minden rendbe van. Hiányoztál. Te, és az egész falka!

- Ez nem ér! – „panaszkodott” Auróra. – Már te is lehagytál.

- Ne szomorkodj, te is leszel domináns. – vigasztalta az anyja.

- Csaba merre van? – kérdezte Lexa.

- Történetek dolgok Keleten, ezért pár másik vezetővel együtt megbeszélésre ment. – felelt a kérdésére Kiara.

- Elnézést, hogy közbeszólok, de nem szabadítanátok ki végre? – vergődött a fiú a gyökerek szorításában. Alexa bólintott, mire a fa elengedte a farkast. – Kiara.

- Ádám. – mind a ketten meghajoltak egymás felé, majd a falka is fejet hajtott a fiú előtt.

- Lassan itt a tél. – mondta komolyra fordítva a szót.

- Tudom. Szemfülesebbnek kell lennünk és megint fel kell keresnünk a régi helyünket. A kiképzés jól halad?

- Gyorsan tanul, de ha még egyszer gúzsba köt, akkor többet kap egy kis víznél!

- Na de kérlek, én csak az csináltam, amit megbeszéltünk.

- Igazán?

- Igen. Te mondtad, hogy „aki előbb leszorítja a másikat az nyer”. – felelte Alexa.

- De azt nem mondtam, hogy oda is kell szögezni!

- Máskor fogalmazz pontosabban.

- Máskor majd én fogok nyerni!

- Azt még meglátjuk tanár úr!

- Csak azért győztél le, mert hagytam magam, mivel te lány vagy!

- Igen? Akkor kezdhetjük is a visszavágót!

- Khm,khm! – a két fiatal egyből Kiara felé fordult. – Azt hiszem, mi megyünk is, további jó gyakorlást, és lehetőleg ne öljétek meg egymást! – tette hozzá gyorsan.

- Nem kell félni, csak egy kicsit fogom. – válaszolt rá Alexa.

- Vigyázz magadra kislány! – köszönt el tőle Detti.

- Ne félts, megleszek.

- Holnap akkor bele is kezdünk a következő elem elsajátításába. – kezdett bele Ádám, amint a falka elment.

- Rendben, akkor nem is lesz visszavágó?

- Nem, nem lesz.

- Ezaz! Na látod? Feladtad! Én nyertem! – Ádám csak nevetett rajta, majd megpróbálta kigáncsolni a lányt, ám terve fordítva sült el, ugyanis megcsúszott a sárba, mikor felemelte mellső mancsát. Erre Alexa is hatalmas hahotázásba kezdett, és egészen addig nevettek és vitatkoztak, amíg el nem érték újra a barlangot, és le nem feküdtek.

- Érzed ezt? – fordult hozzá a fiú. Alexa orrát az ég felé emelte, és beleszimatolt.

- Eső illat van.

- Igen. Holnapra ide is fog érni. Tökéletes lesz a tanuláshoz, de most már aludjunk, holnap nehéz napunk lesz, és kelleni fog ez energia.

- Lehet még egy kérdésem? – Ádám bólintott

- Miért olyan nagy baj, hogy jön a tél?

- Tudod ilyenkor a vámpírok aktívabbak, mert nincs annyi ideig fény, és elég sok mindenbe belekontárkodnak. Ezt kell nekünk megakadályozni, mert ha megint felborul az egyensúly, az komoly bajokhoz vezethet.

- Értem. Akkor jó éjszakát.

- Neked is.