- Nem megy! – mondta Alexa sokadjára.

- Menni, fog az, csak próbálkozni kell! Ne olyan durván! Finoman! – utasította a fiú. Lexa mormogott valamit válaszul, majd ismét nekiveselkedett a feladatnak. Az eső nagy cseppekben hullt alá a szürke felhőkből melyek homállyal borították be az eget. A lány akármilyen keményen is koncentrált, nem sikerült.

- Nem megy! Egyszerűen nem tudom megcsinálni!

- De meg tudod! Tudod mit? Tartsunk egy kis pihenőt. A barlangban találkozunk! – azzal belevetette magát a fák sűrűjébe. Alexa komótosan sétált a kis patak mellett, mancsai cuppogtak a sárban, négy láb, négy nyom, egy farkas. Az eső jellegzetes illata töltötte be a vidéket. A víz végigcsorgott oldalán, összetapasztva fehér szőrét, majd lefolyt, és a talajra hullott. Óvatosan helyezte lábait egyik helyről a másikra, nehogy megcsússzon a meredek hegyoldalon. Egy ugrással bent termett és megrázta magát, hogy bundája gyorsabban megszáradjon. Eldöntötte, hogy míg a fiúra vár, felfedezi a helyet. Beljebb és beljebb ment a hegybe, a falak kezdtek szűkülni, ezért egyre kisebb és kisebb alakokat kellett magára öltenie. Már vissza akart fordulni, amikor felfigyelt valamire. Csipp csepp, csipp csepp. Elhatározta, hogy tovább megy. Sokat ment előre. amikor az alagút már nem folytatódott, a vége kicsit kiszélesedett. Átlépett a résen és egy nagy terembe találta magát. Egy tavat pillantott meg, mely körül fent és lent szatalgmitok és sztalagtitok helyezkedtek el. Egy ponton megszakadt soruk és egy kőlap nyúlt be a víztükör felé. Óvatosan fellépett rá, a legvégén lefeküdt, úgy szemlélte arcát a tó érintetlen, egyenes felületén. Régen mindig egy átlagos lányt látott, de most egy sárga szempár meredt rá a farkas koponyából, mely mély volt és tiszta, mint a tó, melynek alján foszforeszkáló algák voltak. Elképedve nézte a természet gyönyörűségét miközben egész lényét átjárta a békesség. Lehunyta szemét és úgy hallgatta a monoton csepegést. Nem sokáig feküst nyugton, ugyanis érzékeny fülei jeleztek neki. Kavicsok súrlódtak egymáshoz, és vér szaga terjengett a levegőben, melyhez egy ismerős illat is társult. Leugrotta kőrül, de mielőtt visszament volna az alagútba, még hátrapillantott, hogy emlékei közt elraktározza a képet, majd belevetette magát a sötétségbe. Egyre világosabb lett, és a barlang szájánál megpillantotta Ádámot, amint egy igen nagy szarvast próbál beljebb és beljebb vonszolni. Alexa odaügetett mellé, és segített beráncigálni a tetemet.

- Hogyha tudnád mennyit szenvedtem, mire idáig elhurcoltam. – sóhajtott a fiú

 - Mindig beleakadtam valamibe, egyszer meg belecsúsztam a patakba.

- Nézd, én értékelem a fáradozásod, de nem lett volna egyszerűbb vérfarkas alakban elcipelni idáig?

- Erre nem is gondoltam! – Lexa elnevette magát, majd lakmározásba kezdtek. Egy ideig csak pihegtek, majd ismét lementek az esőbe gyakorolni. Késő estig próbálgatta egymásba olvasztani a cseppeket, ezzel egy nagyobb gömböt létrehozva, de nem sikerült. Éjfél körül járthatott, az idő, mikor abbahagyták és nyugovóra tértek. Alexa megvárta, míg Ádám elaludt, majd nagyon halkan visszaosont a tóhoz és ismét lefeküdt a kőre, és nézte a víztükröt, mindaddig, amíg el nem aludt. Különös álmot látott, melyben a víz erejét használva örvényeket keltett a barlang termében.  Nyújtózott egyet, és hitetlenkedve nézte a felszínt, amint fodrozódik. Kifelé menet agya folyton kattogott. A nap sugarai elvakították és hunyorogva vette észre a fiút, aki még mindig húzta a lóbőrt. Szemét forgatva az egyik falhoz hátrált, majd nekifutásból rávetette magát.

- Ébresztő! – kiáltotta rá, miközben az oldalán ugrált.

- Ne-e-e csi-csi-csi-náld! Fel ke-ke-lek!- dadogta és lassan feltápászkodott, mellső lábait és fejét és lehajtotta, és megnyújtóztatta megnyomorított testét.

- Legközelebb nem kérek ébresztőt. – morgolódott.

- Nem tehetek róla, hogy fél életed átalszod! Gyerünk! Menjünk gyakorolni! – kiáltotta, és már vágtatott is a patakhoz. Ádám csak állt egyhelyben, és nézett a lány után, majd fejét csóválva lassan lépdelt kifelé ; a napok teltek, de Alexának még mindig nem sikerült elsajátítania a második elem használatát. Sóhajtott és ismét elhelyezkedett a kőlapon. Csak tudnám, hogy csaljam elő a bennem lévő erőt. Hátára fordult és a plafonról nézte az évszázadok és a természet által megformált cseppköveket. Újból a víz felé tekintett. Szeretett csak feküdni és nézni a benne lévő növényeket, s beleveszni a szédítő mélységbe. Feküdt és nézte az apró hullámokat, hullámokat, amiknek semmi keresnivalójuk nem volt ott. Az álmodozást befejezve figyelni kezdte a felszínt, ami szinte rögtön tükörsima lett. Várjunk csak! Ez érdekes. Talán, ha kicsit finomabban….Vett egy mély levegőt, és koncentrált, de nem úgy, ahogy az elmúlt napokban. Nem akart annyira parancsolni, inkább álmodozni egy kicsit. Három kicsi örvény jelent meg, ugyanakkora távolságra egymástól, háromszöget alkotva. Lassan forogni kezdtek, s a közepükből kiemelkedett egy-egy vízoszlop, és pár centire a levegőben összekapcsolódtak. Nagyobbra és nagyobbra nőtt, mígnem Lexa feje fülé nem emelkedett, majd egy pillanattal később összecsuklott, és visszazúdult a tóba. A csudába! Neked is ekkor kell szólnod! Mérgelődött és eltűnt a hegy belsejében.

- Itt vagyok! – kiáltotta a fiúnak futás közben.

- Tudod, azon gondolkodtam, hogy a vizet hagyjuk egy ideig, esetleg foglalkozhatnánk a földdel, tudod igazából egészen… – Alexa nem nagyon figyelt rá. Leült mellé, egy méterre a pataktól, lehunyta szemét és elkezdte a formálást. Madarat készített, mely körbe körbe röpködte a kiemelkedő gömböt.

- Vagy megpróbálkozhatnál a széllel is, habár nagyon hason… hűűű! – bólintott elismerően. – Inkább maradjunk ennél.

- Hogy tetszett?

- Nem rossz, kezdetnek nem olyan rossz, de még mindig nagyon gyenge. A helyzet az, hogy tudod irányítani, viszont ehhez „teljesen” ki kell kapcsolnod az agyad, ami egy összecsapásnál nem éppen kedvező dolog. Hmm. Lássuk csak, hogyan is magyarázhatnám el…..Amikor az erdő irányítását tanultad, mondjuk így élesebb parancsokat adtál, például: Menj ide! Hajolj arra! Tekeredj rá! Itt ezzel nem mész semmire. Finomabban kell megfogalmaznod, amit akarsz. Érted?- bólintott – Rendben, akkor próbáld meg. Kezdj el kocogni és úgy adj utasításokat.

- Igenis főnök! – húzta ki magát és egyik mancsát felemelve tisztelgett, és nekilátott a feladat végrehajtásához. Először csak fodrozta a vizet, majd egyre magasabb hullámokat keltett rajta. Elfutott egy darabig, majd visszafordult a fiú felé.

- Rendben, most újra. Próbáld meg különböző alakzatokkal, esetleg gyorsíthatsz a tempón is. Rajta! --- utasította. Alexa sokáig gyakorolt, de volt, hogy nagy erőfeszítésébe került egy egy formával sikerrel járjon. Este csak akkor pihent meg, mikor a csillagok már rég elfoglalták a helyüket az égen. Lassan baktatott a barlang felé, aminek a szájánál megpillantotta Ádámot, aki felfelé bámult a sötétségbe, melyen megannyi apró kristály ragyogott. Biccentettek egymásnak, majd Lexa fáradtan lerogyott a hideg földre s szinte azonnal álomba merült. A varjak gyászos károgására ébredt, és meglepődve vette észre, hogy egyedül van. Megállt a barlang végébe. A hideg őszi szél felborzolta szőrét. Éles szemével a tájat nézte, hátha meglátja az ismerős barna foltot, amit keres.

- Jó reggelt Csipkerózsika!- köszöntötte.

- Hahaha.- morgott vissza Alexa. – Általában te alszol délig. – A fiú egy vállrándítással ráhagyta a dolgot.

- Nos, azt terveztem mára, hogy te vízzel védekezel, én pedig támadok.

- Rendben. Csak én érzek füstöt? – kérdezte.

- Nem, valóban van itt tűz, ugyanis, azzal küzdök ellened. – arrébb lépett, és egy kisebb lángoló farakás állt mögötte.

- De…

- Vigyázz, ha leégeted a bundád, nehezen nő vissza. Saját tapasztalat. – tette hozzá. Ádám felszította a lángokat, Lexa hátra ugrott. Ijedten ment távolabb, még túlságosan élénken élt benne az égő ház képe. A fiút körbevették a lángok, magasan az ég felé ágaskodtak, kört alkotva, ami az elején nyitott volt, így látni lehetett a közepén ülő farkast. A levegő vibrált a hőtől. Lábai földbe gyökereztek. Apa. Anya. Szofi. Nem! Nem lehetek most gyenge! Össze kell szednem magam! Megrázta magát, mintha csak a félelem láncaitól akarna megszabadulni, melyek megbéklyózták. Jól van. Gyere, de csak akkor támadj, ha mersz! Küldte át gondolatát Ádámnak. Mély levegőt vett és próbált lenyugodni. Ült egy helybe lehajtott fejjel és várt. Füle hegye megremegett. Félre vetette magát, egy tűzgolyó elől. Porfelhőt húzott maga után, ahol karmai felszántották a talajt, inai megfeszültek, tekintetében elszántság lángolt. Csak úgy záporozták rá a lövedékek, de mindig sikerült kitérnie. Még egy kicsit tarts ki, csak egy kicsit. Kérte a megduzzadt patakot, Ádám mögött, mely már rég kitért a medréből. Kikerült még egy golyót. Most! Több tonna víz száguldott felé, mint habsörényű paripák, és hátulról elsodorta a fiút, míg Alexa előtt visszakanyarodott a helyére. Egy nagy barna szőrcsomó evickélt a partra.

- Újra! Szabálytalan! Nem érvényes hátulról támadni! – kérte ki magának.

- Ugyan kérlek! Szerelemben és háborúban mindent szabad.

- Igen, ezt mondtad már egyszer, úgy tudom akkor is csaltál!

- Csak irigykedsz.

- Mégis mire?

- Talán rám?

- Ja, talán álmodba.

- Meglehet. Biztos az egyik rémálmomba voltál benne. – tűnődött Lexa.

- Arrrrrr. – morgott Ádám.

- 2:0 nagyfiú, de ne félj, legközelebb hagylak nyerni.

- Most is én hagytalak téged győzni, mert különben simán …

- Ssssh. Hallottad? – Alexa halkan beosont a fák közé. – Mire vársz? Meghívóra? Gyere már!- nagyjából egy órája sétálhattak, amikor meglátták mi okozta a zajt.

- Vaddisznók. – mondta Ádám.

- Nem mondod? Én azt hittem antilopok.

- Nagyon vicces, Mrs. Humor Farkas.

- Van egy ötletem. Aki előbb elkapja, az nyer, és csak átlagos farkas méretet lehet felvenni, értve vagyok?

- Mióta te vagy a főnök? – kérdezte sértődötten a fiú.

- Ez most nem lényeg. Támadásra készülj. Három Kettő. Egy!- kiugrottak a bozótosból. A megrémült állat futásnak eredt, de a farkasok követték. A malac átbújt egy kidőlt rönk alatt, majd kivágtatott a fák közül.

- Az enyém lesz! – kiáltotta Ádám. Gyorsított a tempóján, és ő is kiugrott a fényre, Alexa közvetlenül utána ért ki. A tisztáson egy egész csordányi vaddisznó fogadta őket.

- Jó Röfi. Szép kis Röfi. – mondogatta a fiú, az előtte álló hatalmas állatnak.

- Ne Röfizgess, fuss! – azzal a lány már hátat is fordított, majd visszafelé kezdett sprintelni. Hallotta, amint az egész konda is követi őket. Ágak törtek, levelek szakadtak malacok visítottak. Egyszer csak Ádám futott el mellette, lábai szinte nem is érték a talajt. Lexa hátrapillantott. A disznók le voltak maradva.

- Álljunk csak meg egy percre! Nehogy már egy vérfarkas, aki akár egy kamiont is képes hajigálni meneküljön egy négy lábon járó szalonnától! – kapott észbe a fiú. Azzal átváltozott és a malacsereg közé vetette magát. Alexa is lefékezett, de nem ment oda hozzá. Gyorsan félreugrott egy az égből pottyant állat elől. Nem sok mindent látott a felszállt portól, viszont hallotta, amint ellenfelük visszavonulót fúj.

- Frissen vadászott röfi tálalva, Ádám módra.

- Te nem vagy normális. – jelentette ki komolyan Lexa, és mind a ketten jót nevettek a történteken.