Alexa sarkával egy vonalat húzott a földbe, nagyjából 5 méterre a szalmabálák előtt.

- Látod? Ez a lesz a cél, ide kell majd lőnöd, erről a távról. – magyarázta. – Először majd én lövök, de mindent elmagyarázok, neked meg nem lesz más dolgod, mint figyelni, értve vagyok?

- Igen.

- Első lépés, az alapállás. Ez hasonló, mint a bottal való vívásnál, szóval menni fog. A jobb kezedet a markolatra kulcsolod, de úgy, hogy a karod kicsit elálljon tőle. Így. Aztán betöltünk. A vesszőnek a végét belepattintod az idegbe úgy, hogy a vezértoll, ami más színű, mint a többi álljon kifelé. Aztán Egyik ujjadat a nock fölé a többit alá rakod, de nem szorítod oda a vesszőre! Aztán felhúzod. Én a fülemig szoktam feszíteni, de az arccsontodig is lehet. Picit oldalra döntöd az íjat, hogy a vessző ne csússzon oldalra. Amikor feszítesz, beszívod a levegőt, majd bent tartod egészen addig, amíg el nem engeded az ideget. Most megmutatom az egész folyamatot. – Alexa odaállt a vonalhoz. Újra betöltötte az íját. Ujjait végigfuttatta a tollakon, majd felemelte, kihúzta és célzott. Miután elengedte a vessző süvítve szelte ketté a levegőt, és beleállt a középső bálába, ami felfogta az erejét.

- Most megpróbálhatom én is? –dobolt türelmetlenül a lábával Ádám.

- Gyere. Az első pár lövésnél segítek. – a fiú mellé állt, és mindent úgy csinált, ahogy Lexa mondta. Mielőtt azonban feszített volna, Alexa mellé lépett. Bal kezét Ádáméra kulcsolta. Amikor felemelte az íjat, jobb kezével megfogta a fiú könyökét, és segített neki kihúzni. A testük összesimult, mintha egy lényt alkotnának.

- Levegőt be. Célozz. – súgta a fülébe. – engedd lejjebb az íjat. – Ádám megfogatta a tanácsokat, és úgy cselekedett, ahogy Alexa tanácsolta. – Ha úgy érzed itt az idő, akkor engedd el. – Ádám koncentrált. Elengedte az ideget. A nyíl a megrajzolt cél kék részébe állt bele.

- Láttad? Sikerült! Húhúúú! – Ádám úgy ugrált, mint egy kisfiú, miután megkapta a karácsonyra az oly rég várt ajándékot. –Lehet még egyszer?

- Még tizenegyszer is. – mosolygott Alexa, és újabb nyilat húzott ki az oldalán lévő tegezből.

 Még négy órán keresztül lőttek folyamatosan, de erre egy átlagos ember nem lett volna képes. Miután befejezték az íjászkodást, Lexa megtanította a fiút karddal és tőrökkel is vívni, majd leszállt az éjszaka, és egy újabb nap ért véget. A hét további része gyorsan eltelt. Hol gyakoroltak, hol Alexa elment a városba Ádám anyukájával, hol pedig csak lovagoltak.

- Jaj kisfiam, nem tudnátok még maradni?

-  Sajnálom anyu, de már így is sokat késlekedtünk.

- Hah, olyan gyorsan elszállt ez az egy hét. Alexa, nagyon örülök, hogy megismertelek. Te egy csodálatos lány vagy és minden pillanat örömteli veled. – Lexa elmosolyodott, de nem szólt semmit.

- Anyu, elvinnénk Oriont és Andromédát egy darabon. Ne félj, haza fognak találni.

- Tudom. Vigyázzatok egymásra, jó? – kérte őket könnyes szemmel.

- Úgy lesz. Köszönök szépen mindent, amit kaptam. – Lexa odalépett a nőhöz, és megölelte. – Ádám, te jössz. – súgta oda a fiúnak. A nő magához szorította a fiát, miközben könnyek gördültek le arcán.

- Hiányozni fogsz.

- Te is nekem, de most mennem kell. – azzal kibontakozott a karjai közül, és elindult a karám felé.

- Hová lesz az út főnök? – kérdezte Orion miközben pár szalmaszál kihullott a szájából.

- Kopaonik hegység. Hívd Médit is.

- Értettem. Androméde, fuvarra készülj! – nyerített fel. Párja a legelő másik végéből vágtatott da hozzájuk.

- Merre megyünk most? – nyihogta.

- Kopaonik. Egy elhagyatottabb, sűrű, sötét erdőrész.

- Értettem. Gyere Alexa, pattanj fel. – azzal odaügetett a lányhoz, aki egy szó nélkül felült a hátára. Ádám Orionra pattant fel, és vágtattak, amíg a ház már nem is látszott, majd megnyitották a kaput, amin áthaladtak, és pár pillanat múlva már hatalmas tűlevelű fűk alatt lépdeltek.

- Imádom az ilyen helyeket. Tiszta levegő, kevés ember, szabadság. – rázta meg a sörényét Médi.

- Igen. Itt még nappal is elég sötét van. Kevés a fény, főleg most, hogy tél van, meg hó, és szürke az ég. Egyszóval tökéletes hely a vámpíroknak és a démonoknak. Izgalmas telünk lesz. – dörzsölte össze a tenyerét Ádám.

- Ne is emlegesd azokat a férgeket. – horkantott Orion.

- Köszönöm, hogy elhoztál Androméda. Tessék, ez a tiéd. – Lexa egy almát nyújtott át neki.

- Igen. Köszönünk mindent. Most menjetek vissza, és vigyázzatok anyámra.

- Te is légy résen főnök. Csak egy nyihogásodba kerül, és jövünk is! Szervusztok! – Majd elügettek a portálthoz és átmentek rajta.

- És most mit csinálunk? – kérdezte Alexa.

- Gondolom én átalakulunk, és járőrözünk, miközben megtanítom neked a többi elem használatát.

- Jó ötlet.

Telt-múlt az idő, eltelt pár hét, Alexa elsajátította a többi elem használatát, és tovább fejlesztette tudását. A területen, amin őrködtek minden rendben volt.

- Szép ez a hely, meg minden, de több izgalomra számítottam. – búslakodott Alexa.

- Igen, én is, de azért jó kiruccanni kicsit.

- Legalább van hó.

- Ja. – vágta rá egyszerűen.

- Tudod mire gondolok? – vonta fel a farkas a szemöldökét, már amennyire ez egy farkastól lehetséges.

- Nem. – nézett rá értetlenül a fiú. Alexa pajkosan mosolygott, majd rávetette magát Ádámra, aki belesüppedt a hóba. Hirtelen a hó elkezdett alattuk ropogni, és elkezdtek lefelé csúszni, majd nagyjából 10 méter után megálltak.

- Te nem vagy normális. – lökte le magáról a fiú Alexát.

- Minek legyek normális, ha lehetek különleges is? – nevetett.  A vidám légkört mintha elfújták volna.  Mind a ketten megmeredtek, és füleltek. Hol erre, hol arra mozgatták, hogy jobban hallják a hangokat.

- Te is érzed ezt a szagot?- kérdezte telepatikusan Alexa.

- Igen. Démonok. – mondta undorral a hangjában Ádám.  

- Nagyjából 5 mérföldre lehetnek. Odamegyünk?

- Még szép! Ezért vagyunk itt, hogy megvédjük a falvakban élőket.

- Harcra fel! – a farkasok egyik különleges képessége, hogy olyan gyorsan tudnak futni, mint a gondolat. A vámpíroknál is gyorsabban, de ugyanakkor óvatosnak is kell lenniük, különben a meglepetésszerű támadásnak annyi. Már nem voltak messze a célterülettől, csak pár kilométer választotta el őket.

- Innentől nagyon óvatosnak és halknak kell lennünk. Ne használd a képességeidet, csak ha tényleg nincs más választás.

- Értettem. – Nem telt bele három percbe mire odaértek. A telihold bevilágította a régies település házait. A hó úgy csillogott, mint a csillagok a sötét égbolton. Cserjék szegéjezték az erdőt aminek az aljukban megbújtak.

- Ott, nézd a tetőt! Balról az első az. – bökött Alexa az orrával egy házra. A tetőn egy négylábú lény mászkált. Lábaiból tüskék nőttek ki, bőrét kék és vörös pikkelyek borították. Pofájából hatalmas agyarak kandikáltak ki, szeme akár egy macskáé volt. Karmai akárcsak a kések.

- Afrita. Ez nehéz lesz. – mormogta Ádám

- Mi a taktika? Sietnünk kéne, mielőtt rátámad a lakókra. – sürgette Alexa.

- Eltereled a figyelmét, de csak sima farkasként, én addig mögé kerülök, és rávetem magam, aztán te is segítesz majd. Rendben?

- Rendben. – Alexa kiosont a bokrok alól és a megállta a lény mögött a hóban. Morogni kezdett, és ugatni, akárcsak egy területét védő oroszlán. Az afrita megfordult és ránézett.

- Na nézzünk csak oda! Egy ici-pici vérfarkas kint egyedül a nagyvilágban. Ellenem akarsz kiállni? Nagykár. – mondta, és lassan elkezdett felé közeledni. Alexa vicsorgott, és agyarait nem csattogtatta. A démon leugrott és körözni kezdtek egymás mellett. Az afrita támadott, de Alexa félreugrott. Basszus Ádám, hol vagy már? Kérdezte magától. Körülnézett, de sehol nem látta a fiút, semmi se mozdult, kivéve az ellenfelét. Egy pillanatig nem nézett oda, de ez is elég idő volt ahhoz, hogy az afrita rávesse magát. Alexa a földre került, a démon két mancsa az ő vállán volt, és úgy nyomta őt le. Próbált beleharapni, de nem sikerült neki, hiába nyújtotta a nyakát, csak a levegőben csattogott az álkapcsa. Ádám, gyere már, nem bírom ezt sokáig tartani!

- Ennyi volt kislány, most véget vetek a nyomorult kis életednek.

- Gondolj át mindent kétszer, mielőtt rám rontasz, te nagyra nőtt gekkó!  - Sajnálom Ádám, de nem tudok tovább rád várni, cselekednem kell.