A beharapott

2016\06\09

21. fejezet

Hali! Igen, tudom, hogy sokat késtem ( mint mindig...), de most meghoztam az új fejezetet! És ha már így belekezdtem ebbe a kis szövegbe, szeretném megragadni az alkalmat, hogy felköszöntsem születésnapján, a Bloggerek Királynőjét, a legjobb barátnőmet : Dettit! Huhúúúúú! Remélem nagyon boldogan telik a napod, és az elkövetkezendő éved is hiperszuperül fog eltelni! Hiába előztél, meg, de úgyis beérlek, sietek ahogyan tudok ;). Nagyon, nagyon,nagyon boldog születésnapot kívánok! És most jöjjön is az új rész!

 

 

 

- Most miért vagy annyira meglepve? – tette csípőre a kezét.

- De a ház, a lángok…

- Hiába próbáltál megölni, nem jött össze a terved!

- A tervem?

- A terve?- szólt bele a beszélgetésbe Ádám.

- Ne álltasd magad, tudom, hogy mit akartál tenni velem! Engem te nem tudsz átverni!

- Mégis miről beszélsz? Én vagyok az Szofi! A legjobb barátnőd! – küszködött a könnyeivel Alexa.

- Igen. A legjobb barátnőm. Szép kis álca volt, azt meg kell hagyni. Álmomban se gondoltam volna, hogy becsapsz. Én bíztam benned, de te mindig is ellenem voltál, csak ki akartál használni! – fröcsögte.

- Össze-vissza beszélsz! Mégis mit tettek veled?

- Ó, csak végre felnyitották a szemem. Már tudom, hogy mi a feladatom.

- És mi az? – morrant rá Ádám.

- Megölni őt. Amiért ezt tette velem! Neked ehhez semmi közöd farkas. Rohanj inkább vissza a falkádhoz, amíg teheted, nekem csak a lány kell.

- Na, azt lesheted! Ti vámpírok rosszabbak vagytok, mint egy csoport bolha! Soha nem adom át neked! Alexa, maradj mögöttem. Nem vagy olyan állapotban, hogy megküzdj vele!

- Jaj, de aranyos, mindjárt rosszul leszek ettől a sok sületlenségtől. Állj félre, vagy meghalsz! – villantotta elő borotvaéles karmait. Ádám előre ugrott, de a vámpír már felkészülten várta. – Vissza kutyuli!- a fiú csak egy fehér, fémes villanást látott, a következő pillanatban pedig egy kőhöz volt láncolva.

- Ezüstből készült kötél. Nagyon tiszta és erős.

- Bolond vagy, ha azt hiszed, hogy ez megállíthat! A felnőtt farkasoknak semmit sem árt az ezüst.

- Az lehet- vonta meg a vállát hanyagul – de a fekete mágia, amivel átvan itatva elszívja az erőd, így nem fogsz tudni elmozdulni onnan. Minél többet ficánkolsz, annál gyöngébb leszel. Most pedig térjünk is vissza hozzád. Hiszen miattad utaztam ilyen sokat. – lépdelt Alexa felé, aki csak dermedten állt egyhelyben.

- Ha csak egy ujjal is hozzáérsz – vicsorgott Ádám- apró cafatokra téplek! – ám Szofi rá se hederített.

- Tudod, hogy milyen rég várok erre a pillanatra? Most végre megfizetsz mindenért!

- Szofi, kérlek, emlékezz! Nem felejthettél el mindent, annyi közös emlékünk van! – ahelyett, hogy válaszolt volna, csak arcon rúgta a lányt, aki elterült a fagyott földön. Orrából vörös vér csöpögött. – Beszéljük meg.

- Itt nincs mit megbeszélni. Elárultál! – sziszegte, és hasba rúgta. Alexa felnyögött fájdalmában. A nő egy könnyed mozdulattal felemelte, és egy öreg fekete fenyő törzséhez vágta.

- El a kezekkel tőle! – Ádám próbált szabadulni, de hiába. Lexa kapott egy kemény bal egyenest, s ugyanabban a pillanatban búcsút intett kettő fogának is. – Gyere ide, és engedj el! Küzdj meg valaki olyannal, aki a saját súlycsoportodban van!

- Ó fogd már be! Engem te nem érdekelsz!

- De ha eltöröm az összes csontod, akkor érdekelni foglak?

- A közelembe se tudsz kerülni. – nézett rá először.

- Tudod, lehet, hogy fizikailag le tudtál gyöngíteni, de az elmémre ez nincs hatással. És bár a fák „alszanak” télen, könnyedén meg tudom csinálni ezt!

- Hogy mi? – egyik pillanatban még a talajon állt, a másikban pedig a levegőben tartotta egy vastag tölgy ága. Egyre szorosabban és szorosabban tekeredett rá. – Eressz el!

- Ó bocs, de sajnos nem érdekelsz. Ha talán meg egy picikét szorítok rajtad, esetleg megszűnhetsz létezni, és zavarni engem. Tegyünk egy próbát. – vont vállat.

- Ó bocsi – utánozta a fiú hangját. – De elkéstél. Alexa, ennek még nincs vége! – Egy pillanattal később egy sötét örvény jelent meg a semmiből, viszont amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tűnt, s a vámpír is köddé vált.

- Alexa! Alexa, jól vagy?

- Nem. –állt fel nehezen. – Kiverte a fogamat, és tele leszek sebekkel és zúzódásokkal.

- Mégis miért nem ütöttél vissza?

- Mert nem vagyok rá képes!

- De basszus majdnem megölt! – háborodott fel a fiú.

- Nem tette.

- Megtette volna, ha nem lépek közbe!

- Kitudja? Amúgy előbb is segíthettél volna.

- Tudod milyen nehéz felverni az álmából egy házsártos öreg tölgyet? Különben is gyere és szedd le rólam ezt az izét. Tisztára elzsibbadt mindenem. – ropogtatta meg a nyakát.

- Köhög a bolha – horkantotta.

- Hallottam. Jól helyben hagyott az a kis…

- Ne mondj róla semmit. Ő a legjobb barátnőm.

- Alexa ne gyerekeskedj már! Majdnem otthagytad a fogad!  És most nem a szó szoros értelmében beszélek.

- Anyám helyett anyám volt!

- Most egy vámpír, egy vérszívó, egy undok dög, aki meg akar téged ölni!

- De..

- Nincs de! – határozottan megragadta Lexa vállát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen -Ő nem az az ember, akit ismertél, hanem egy mindenre elszánt gyilkos! – tudta, hogy a fiúnak igaza van, de nem akart, nem tudott neki hinni. Próbálta a végsőkig bemagyarázni magának, hogy az egész, csak rossz álom, vagy egy szörnyű illúzió, de a szíve mélyén tudta, hogy mi is a színtiszta igazság, hogy a személy, akit szeretett,akiben megbízott, nincs többé.

- Menjünk innen. – törte meg a csendet, és bicegve megindult a fák sűrűjébe.

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 

- Felség, a lány visszatért. – a vámpír nagyúr rezzenéstelen arccal fogadta a hírt sötét trónján ülve.

- Hívasd be!

- Máris gazdám!

 

 

- Látni kívánt felséged? – hajolt meg Szofi illedelmesen.

- Elvégezted a feladatod? – kérdezte jeges hangon.

- Nem sikerült uram…- harapott az ajkába. – A másik farkas mindent elrontott. Nem kellett volna sok, hogy megöljem, de elvonta a figyelmem, viszont…

- Szóval nem végezted el a munkád.

- Én… Nem, valóban nem. – sütötte le a szemét. A trónon ülő vett egy mély levegőt, és hosszasan kifújta, felállt, és lassú, határozott léptekkel a nőhöz sétált.

- Szófia, igaz?

- Igen, uram.

- Nos, Szófia. Elláttalak egy igen egyszerű feladattal, a kezedbe adtam egy nagy erejű mágikus fegyvert, és te azt mondod, hogy elbuktál?

- Igen, felség.

- Egy nyomós okot mondj, hogy miért ne végezzelek ki, itt és most?

- Ó nagyuram, nem vagyok rá méltó, hogy az ön keze vessen véget az életemnek.

- Hmm, ez igaz. Nem érsz te annyit, hogy összepiszkoljam magam.

- De, ha bátorkodhatom megszólalni, igaza volt, uram. A farkas, bár magam sem értem, hogy miért,

- Legalább valamit ért is ez a kiruccanásod. Most menj innen, mielőtt meggondolom magam, és mégis inkább kivégezlek. – mordult rá. Most megvagy Alexa, tudom a gyengédet, és bármikor felhasználhatom ellened!

 

2016\05\07

20.fejezet

- Az lehetetlen! Ő nem halhatott meg! – hüledezett Ádám.

- Tízen voltak. Az elején még kordában tudtuk tartani a helyzetet, de amikor megérkezett a három marid, elszabadult a pokol. Elsodródtunk egymástól, őt megtámadták a démonok, én a vámpírokkal voltam elfoglalva, már csak ketten voltak, de így is eléggé megizzasztottak, amikor sikerült végeznem velük Olíviához siettem, de megállított. Azt mondta menjek amilyen messze csak tudok a helytől, mert neki már késő. Nem akartam engedelmeskedni, nem akartam otthagyni a nővéremet, de akkor felvette az alfa szerepét, és nem tudtam ellenkezni vele, bármennyire is szerettem volna. Nem tudom milyen messze járhattam, amikor megéreztem...megéreztem a lökéshullámot, és azt, hogy ő nincs többé. – a lány a könnyeivel küszködött, minden egyes szó kimondása hatalmas nehézség volt számára.

- Csaba tudja?- kérdezte fahangon a fiú.

- Igen, tudja. Ő küldött ide.

- És ki az új alfa? – nézett fel.

- Te. Te vagy a vezér.

- Én?!

- Igen, te lettél az alfa.

- De az nem lehet! Nem vagyok elég idős, és még vér szerinti vérfarkas sem vagyok!

- Viszont TE vagy az örökös.

- Nem, én ezt nem vállalom. Nem vagyok rá méltó. – idegesen járkált fel-alá.

- Te is nagyon jól tudod, hogy ezt a feladatot nem választják, hanem kiérdemlik, és ha valaki erre lett hivatott, akkor nem dobhatja félre. Ezt még Olívia tanította neked. Ez a cím halálig tart. Ha készen állsz, beszélj Csabával, ő majd átadja az erőt.

- Rendben van...

- Nekem most mennem kell, a keleti dombokra rendeltek  Karen mellé. – meghajolt a fiú előtt. – Uram, Alexa – biccentett a lánynak, majd eltűnt.

- Ez mi volt? – kérdezte Lexa.

- Az előző vezetőnk meghalt. Feláldozta magát. Minden alfa és falkavezér rendelkezik ezzel a képességgel. Ha a falka, vagy valamelyik tagja veszélyben van a közelében, és a helyzet reménytelen, akkor képes feloldani a vérfarkas létet, és az ekkor felszabaduló energia, amikor a bestia elválik az emberi lénytől minden misztikus lényt elpusztít maga körül több kilométeres körzetben, kivéve a többi vérfarkast. A falkavezérnek és az alfának az első számú szabálya, hogy életed árán is megvéded a falkát és annak tagjait. Az alfa ereje ilyenkor visszaszáll a vezérre, és ő kijelöli a legalkalmasabb utódot a helyére.

- De hát ez fantasztikus Ádám! Mármint nem az, hogy az előző alfa, meghalt, hanem az, hogy te léphetsz a nyomdokaiba!

- Nem, ez egyáltalán nem fantasztikus Alexa. Nem állok rá készen, túl fiatal vagyok, és tudatlan, ezt még Csaba se gondolhatja komolyan! Alkalmatlan vagyok a feladat elvállalására.

- Nem hiszem, hogy ez így van. Nem hiába választott ki téged. Te más vagy, több van benned, mint a többiekben.

- Persze, hiszen uralom az elemeket.

- Te is nagyon jól tudod, hogy nem erre gondoltam. Kedves vagy, segítőkész, lehet rád számítani, megnevetteted az embereket, és mindent megteszel azért, hogy elérj valamit. Emlékszel, amikor engem tanítottál a tűz irányítására? – Ádám halványan elmosolyodott.

- Sosem tudnám elfelejteni. Leégetted a hátamról a szőrt.

- Meg a fél erdő is odalett…

- Ne is mond. Napokig növesztettük utána a fákat.

- Igen, de te nem mondtál le rólam. Addig nyaggattál, amíg nem sikerült a saját uralmam alá vennem az elemet.

- Muszáj volt, nem akartam még egyszer kopasz farkas lenni. – fintorodott el.

- Bocsánat, oké? De most nem ez a lényeg. Megtanítottál vívni.

- Te is engem. – szólt közbe, de Alexa rá sem hederített, csak beszélt tovább.

- Bevezettél a vadászat, a nyomkövetés és a lopakodás rejtelmeibe. Elmeséltél mindent a különböző démonokról, dzsinnekről, maridokról, koboldokról, vámpírokról és vámpír nagyurakról. Mindent megtanítottál a falkák működéséről, a vezérek találkozásáról, magukról a vezérekről, a vérfarkasok történelméről is mindent elmondtál, amit te tudtál.

- Ez a legkevesebb.

- Nem biztos, hogy más megtette volna.

- Szerintem…

- Nem adtam rá engedélyt, hogy félbeszakíts! – morrant rá Lexa, a fiú meghunyászkodott. – Te mindig itt voltál nekem. Te vagy a legjobb barátom, mindig számíthatok rád, mintha csak a bátyám lennél.

- Mindig is szerettem volna egy hugicát, akit rávehetek bármire. – mosolygott rá a fiú, de amint meglátta Alexa villámló tekintetét elhallgatott. – Rendben, befogtam.

- Egyszóval nem tudnék nálad megfelelőbb embert elképzelni a falka élén, mint téged.

-Hah, talán igazad van.

- Talán? TALÁN?! Édes fiam, nem tanultad meg, hogy nekem mindig igazam van?

- Javíthatatlan vagy. – csóválta a fejét Ádám.

- Rólad inkább nem mondok semmit. De most iszkiri, és beszélj a falkavezérrel, hogy készen állsz a pozíció betöltésére.

- Igenis kapitány!

- Hangosabban!

- IGENIS KAPITÁNY!!!

- Hóóóóóóóóó! – kezdtek bele a dalba.

 

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

- Nagyuram, a fiú készül felvenni az erőt. – sziszegte egy különös külsejű lény a vámpírnak. Kicsi volt, háta púpos, testét mindenhol ragyák borították, fején pár hosszú, sötét hajszál éktelenkedett.

- Nagyszerű. Szólj a fivéreimnek Ampók, legyenek mind a teremben, pontban éjfélkor. Megkezdjük a tárgyalásokat a háborúval kezdetben. Miután a megbeszélésnek vége, hívd össze a legnagyobb tábornokainkat, hogy ők is tudjanak a dologról, de előtte szólj A Lánynak, hogy várok rá.

- Igenis nagyúr, de ha lenne egy kérdésem, őméltóságához.

- Halljam!

- Ó Sötétség Nagy Ura miért AZ a lány? Miért pont ő?

- Mert látni szeretném, ahogyan a farkas megtörik, és ehhez rá lesz szükségem. Akkora sebet akarok ejteni a törékeny lelki világában, aminek elszenvedése után soha többé nem tud majd talpra állni. És most menj, ne késlekedj egy percig se tovább!

- Igenis Főgonoszságod. – hajolt meg előtte, majd egy füstfelhő kíséretében eltűnt. A vámpír nagyúr felállt trónjáról, kezét a háta mögött összekulcsolta és úgy várta A Lány érkezését. Igen, össze fogom törni úgy, hogy soha ne térjen újra magához. Érezze meg, hogy mire vagyunk képesek, hogy ő hozzánk képest csak egy senki. Azt hiszi, hogy erős, hogy képes szembeszállni velünk, hogy legyőzhet minket, de nagyon téved.

- Uram, látni kívánt?

- Igen kedvesem. – a nő meghajolt előtte, amikor a férfi ránézett. – Itt az idő, hogy valami nagyobb részese legyél. Eljött a te időd, hogy bizonyítsd, nem hiába vettelek a szárnyaim alá. Bizonyítanod kell nekem, a fivéreimnek és az egész népnek.

- Készen állok nagyuram.

- Helyes, helyes.

- Mi lesz a feladatom felség?

- Megölni Alexát!

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

- Ádám, ugye attól még barátok maradunk, hogy te alfa leszel, én meg nem? – ügetett a fiú mellé Alexa.

- Persze! Nem hagyom, hogy valaha bármi is közénk álljon, legyen az az alfaságom, vagy, hogy egy másik falka tagja vagyok. – mosolygott rá biztatóan.

- Biztos?

- Biztos. – Rendben Csaba, készen állok! Apró kék foltok tűntek fel a semmiből, és Ádám körül kezdtek táncolni. Apróbbak és nagyobban, egyre több és több jelent meg, átláthatatlan örvényt alkotva, egyre gyorsabban és gyorsabban forogva, míg egy pillanattal később már el is oszlottak. Alexa egyből érezte azt a bizonyos erőt, ami a barátjából áradt, és a hatalmát „jelképezte”.

- Na, milyen érzés?

- Különös. Nem tudom elmagyarázni. Mintha hirtelen rengeteget öregedtem volna.

- Nos, őfelsége mit kíván csinálni a nap hátralévő részében? – hajolt meg előtte bohókásan Alexa.

- Mondjuk megkeresném azt a vaddisznót, ami megkergetett, amikor nálatok voltam.

- Olyan izé vagy!

 

 

Valamennyivel éjfél előtt

- Alexa, Alexa ébredj fel! – szólítgatta Ádám az alvó lányt telepatikusan.

- Nem kell kiabálni, a fejemben sokkal hangosabbak a hangok.

- Ne morog már, társaságunk van. Egy fiatal vámpír, nem olyan messze innen.

- Tudom, érzem a szagát. - fintorodott el a lány.

- Gyere, keressük meg.

 

 

Pár perccel később és néhány kilométerrel odébb

 

- Ott van, a nagy tölgy mögött. - biccentett Ádám a fa felé.

- Gyere ki a hold fényébe, tudjuk, hogy ott vagy! – lépett előre Lexa. A nő csuklyát viselt, ami eltakarta arcát.

- Jó téged újra látni. – hangja valahogy ismerős volt. – Alexa. – két kezével megfogta a ruhaanyagot, és lehajtotta a fejéről, láthatóvá téve az arcát. Lexa kapkodni kezdte a levegőt, térde rogyadozott, úgy érezte minden ereje egy pillanat alatt elhagyta testét.

- Szo-Szofi?!

2016\04\18

Késés

Sziasztok skacok! Tudom, hogy megígértem, hogy még ez előtti héten felrakom a fejezetet, de közbejött egy-két kellemetlen dolog( khm véletlenül mentés helyett kitöröltem az egész fejezetet és elveszett khm), aztán ott volt a próbaérettségim, valamint a héten elég sok dolgot kell még megcsinálnom ( tudásfelmérő, három prezentáció, dolgozat, felelés). Szinte látom magam előtt az izzó tekinteteket, amint éppen azon gondolkoztok, hogy nyárson süssetek-e meg, vagy egyszerűen csak négyeljetek fel. Viszont, mielőtt még ledöfnétek egy vasvillával, lenne hozzátok egy kérdésem. Csütörtökön, amikor az infó teremben volt órám sikerült írnom nagyjából egy oldalt a 20. fejezet történetéhez. Ha gondoljátok ezt addig fel tudom tenni, amíg nem lesz fent a második része. Mit szóltok az ötlethez? 

2016\03\29

19.fejezet

Ádám halkan osont a háztetőkön, megfelelő helyet keresett, ahonnan rá tud ugrani ellenfelére.  Fantasztikus. Alexa elvonta a figyelmét. Talán ha csendben át tudnék ugrani arra a szemközti épületre.... Tanakodott magában. Megfeszítette izmait, felmérte a távolságot, és elrugaszkodott. Alig érhette el a levegőben a távolság felét, amikor egy másik test az övének ütközött. Ádám egy öreg fenyőfa törzséhez csapódott.

- Lám-lám-lám. Kivel hozott össze a sors? Csak nem a híres neves Ádámmal állok szemben? – A fiú felállt és lerázta magáról a havat, és a vámpír fagyos szemébe nézett. Nem lehetett több 25 évesnél amikor átváltoztatták, éjfekete haját kontyba fogta, testhez simuló ruhát viselt. – Azt hittem már kiszagolod a közelgő halált, de nekem így is jó. - Nem, ő biztosan nem tartozik a veszélyes fajtához. Alig lehet párszáz éves, nem jelent akkora fenyegetést, de nem kellene lebecsülnöm.

- Gondolj át mindent kétszer, mielőtt rám rontasz, te nagyra nőtt gekkó! – hallotta Alexa kiáltását. Te jó ég! Róla teljesen elfeledkeztem!

- Alexa, vidd minél messzebb ezt az izét, nekem most el kell látnom egy vérszívó baját. – küldte telepatikusan az üzenetét.

- Nem mondod Einstein?! Legközelebb ha egy hústorony nekem jön,biztosan a falu főterén látom el a baját. – válaszolt feldúltan. Öt kilométerre pár fa dőlt ki, jelezve a tartózkodási helyüket. Ádám és a vámpír egyszerre kapta oda a fejét.

- Úgy látom a kis barátnőd elvan Elechtrával. Nem hiszem, hogy sokáig bírni fogja.  Akkor ideje téged is eltenni láb alól. – a vámpír kivillantotta tépőfogait, és úgy fújt a farkasra, akár egy macska. Ádám összehúzta szemét, felmérte a helyzetet. Oké. Menekülőút mindenhol található. A mögöttem lévő fát talán felhasználhatnám. Tűnődött magában. A nő felé csapott kezével, ujjai hosszú, hegyes körmökben végződtek. A fiú elkapta a karját, és a fa törzséhez vágta ellenfelét, aki úgy esett a földre, mint egy rongybaba, ám pár pillanat múlva ugyanolyan élénk lett. Szívós a kicsike, nem baj, érdekesebb lesz a játék. Most ő kezdte a támadást.

 

 

- Hát te soha nem akarsz elpusztulni? – ugrott hátra Alexa.

- Engem nem lehet olyan könnyen legyőzni, mint ahogyan azt te hiszed! – a lány felé suhintott karmos mancsával, de ellenfele kitért előle és nekitaszította Lexát egy magas fenyőnek, ami ki is dőlt a hatalmas erő hatására. Az afrita a földre szorította, Alexa belemélyesztette álkapcsát a lény lábába, ami vinnyogva leszállt róla. Ismét támadt miközben a démon hátrált tőle, egyre jobban belejött a harcba, sok sebet ejtett rajta és úgy mozgott, akár a villám, de túlságosan kiszámíthatóan. A harapások és karmolások mindig ugyan onnan záporoztak Elechtrára, aki rájött erre, és visszatámadott. Karmai mélyen belevájtak a vérfarkas pofájába, aki nyüszítve terült el a jeges földön. Vér terítette be körülötte a talajt, a sebből gőzcsíkok szálltak fel, miközben párolgott testéből a hő a hideg éjszakba. Az afrita lassan közeledett a sebesült lány felé, belerúgott mozdulatlan testébe, ami egy közeli törzsnek csapódott, újabb nyüszítések hallatszottak. A dzsinn közelebb lépett hozzá, Alexa nehézkesen felemelte fejét, és feltekintett a támadóra.

- Ne aggódj, gyorsan véget vetek a szenvedéseidnek. – elkapta Lexa hátsó lábát, és a magasba emelte a lányt. Agyarai mélyen belevájtak az oldalába könnyedén áthatolva a csontokon is.

- Nem adom fel! – nyöszörögte. Mancsával megsebezte az afrita kezét, mire az elengedte, és a földre zuhant.

- Csak halogatod a halálod óráját! – röhögött fel diadalittasan, mintha már megnyerte volna a csatát. Hirtelen egy ág csavarodott a bokája köré, és magasan a levegőbe emelte. Egyre több és több réteg tekeredett a testére, egészen addig, míg már a fején kívül egyetlen testrészét se tudta megmozdítani. Üvöltve fészkelődött, próbált volna alakot váltani, de túlságosan össze volt szorítva, hogy apró elemekre bonthassa magát, de ha mégis megpróbálkozott volna vele, az ágak úgy hatoltak volna bele a fellazított testébe, mint forró kés a vajba. Alexa nagy nehezen felállt és elé sétált.

- Már nem is olyan vicces az egész, ha a játékszabályok megváltoznak, mi? – lihegte. A démon talán még válaszolt volna neki, de Lexa egy könnyes mozdulattal leválasztotta a fejét a testéről, ami szinte azon nyomban ezüstszínű porrá változott. Alexa a földre rogyott, mancsát az oldalához szorította, a vér rögtön vörösre festette fehér szőrét is.

 

 

 

A vámpír Ádám hátára akaszkodott, belevájta éles körmeit a húsába és végighúzta a gerince mentén, majd elrugaszkodott, mielőtt a fiú elérhette volna. Egymás szemébe néztek, s úgy köröztek egy ideig, majd újra egymásnak feszültek. A nő Ádám mancsába mélyesztette szemfogait, a fiú felüvöltött, állkapcsát ellenfele vállába mélyesztette, aki egyből elengedte őt, majd megrázta a levegőben, mint egy rongydarabot, majd a tér közepén lévő fához vágta.

- Úgy dobsz, mint egy lány. – tápászkodott fel.

- Nem vakarnád meg még egy kicsit a hátam? Egy pontba még viszket, a kézmasszázsod pedig egyszerűen borzalmas. – fintorodott el gúnyosan. A vámpír bosszúsan ráfújt, s eltűnt. Ádám észrevette a jellegzetes csillogást a levegőben, ahol újra fel fog tűnni. Amint a test megjelent a fiú felé csapot. A nő megtántorodott, majd újra eltűnt. Ádám elkapta a torkát, amikor alakot öltött, a vámpír próbálta gyengíteni a szorítást, de a térugrás minden erejét elszívta.

- Rajta, ölj csak meg! – sziszegte. A fiú ahelyett, hogy teljesítette volna kérését elhajította a testét, ami métereket csúszott a jeges macskakövön.

- Nem. Állj fel és harcolj tisztességesen! – egy pillanatnyi döbbenet után ellenfele felfogta szavait, talpra állt, és megtámadta. Ádám minden ütését kivédte, és újra a földre küldte őt. Megint próbálkozott, de nem járt sikerrel. A fiú hátat fordított neki, és elkezdett eltávolodni tőle. A nő hátulról rávetette magát, újra belevájt a fiú hátába, de amikor a nyakába akarta mélyeszteni szemfogait Ádám megelőzte őt, s agyarait a halántékába fúrta. A csont olyan könnyedén roppant apró darabokra, mint egy apró száraz ág, ha nagyobb terhelésnek van kitéve. A vér csendben csöpögött a vérfarkas pofájáról, elolvasztva a havat, amikor elérte a talajt. A vámpír teste élettelenül lógott a levegőben, majd mikor a fiú elengedte még a levegőben porrá vált. Ádám alakot váltott, s átlagos farkasként hagyta el a falut a felkelő Nap első sugaraiban fürdőzve.

 

 

- Gyönyörűen nézel ki. – fintorgott Alexára, amikor meglátta a lány fején átívelő mély karmolást, és az oldalából szivárgó vörös testnedvet.

- Nem is említetted, hogy felszeletelt sonkának akarsz öltözni. – pillantott a fiú hátára.

- Borzalmas masszőrt fogtam ki, de ha jól látom, te is megjártad az arcpakolással.

- Legközelebb, ha körmöt akarsz vágni, szólj nekem, mielőtt szétkaszabolod magad. – mind a ketten elmosolyodtak, és felnevetek.

- Ne röhögtess, mert fáj. – hahotázott tovább Alexa.

- Bocs, nem bírom abbahagyni. – pár perc múlva sikerült erőt venni magukon és lecsillapodtak kicsit.

- Örülök, hogy egyben vagy. – pillantott Ádámra.

- Én is. Elég szépen elintéztek.

- Te sem nézel ki sokkal jobban. Azt hiszem itt az ideje menni és lepihenni.

- Egyetértek, a mágikus lények által okozott sebek sokkal lassabban gyógyulnak, mint az emberek vagy más állatok okozta sérülések.

- Jó tudni. – morogta kedvetlenül Alexa.

- Most felvetném az ötletet, hogy mit szólnál egy versenyhez, de van egy olyan érzésem, hogy nem repesnél a gondolatért.

- Jól gondolod.

- És ha…

- Inkább maradj csöndben, mert nekem egyelőre az is fáj, ha válaszolnom kell valamire. – fordította szétkarmolt fejét Ádám felé.

- Jó, felfogtam.

 

 

Az elkövetkezendő hetekben megsokszorozódott az összecsapások száma. Egyre több és több démonnal és vámpírral találkoztak és harcoltak. Mind a ketten fejlődtek, kevesebb sérülést szereztek és gyorsabban végeztek ellenfeleikkel.

- Végeztem az utolsóval is! – kiáltott Alexa Ádámnak.

- Én is. – válaszolt, s egy test éppen akkor vált porrá.

- Mi vagyunk a legjobbak! – pacsiztak össze.

- Kár, hogy a tél befejeztével nem találkozunk majd.

- Igen. Te mész vissza a te falkádhoz, én pedig maradok Csabiékkal.

- De ne beszéljünk most erről, van még egy egész hónapunk a télből.

- Igazad van. Menjünk, ma te vadászol, és én választok. Lássuk csak…. – töprengett. – Legyen malacpecsenye.

- Jó, de te is velem jössz! Nem megyek többet egyedül vadmalac közelébe! – Alexa csak nevetett rajta.

 

- Érzed ezt a szagot? – kérdezte Ádám vadászat közben.

- Vámpírok? Fényes nappal? A démont még megértem, de a vérszívót…

- Hallgasd! Erre közelednek! Gyorsan haladnak.

- Te mész elsőnek,én fedezlek! – vonult félre Alexa. A bokrok vészjóslóan recsegtek, Ádám elrugaszkodott a földtől, hogy rávesse magát ellenfelére, de nem egy vámpír vagy dzsinn ugrott rá, hanem egy másik farkas. A fiú gyorsan kapcsolt, és ellökte magától a testet.

- Lara?!

- Megköszönném, ha máskor nem vetnéd rám magad. – tápászkodott fel, és fejet hajtott a fiú előtt.

- Úgy bűzlesz, mint egy vérszívó.

- Tudok róla…- húzta el a száját.

- Mégis mit keresel itt? Neked nem a másik övezetben kellene lenned?

- De igen, viszont nem maradhatok ott. Egyedül nem.

- Egyedül? Olíviával mi van? – kérdezte értetlenül.

- Megölték. – nyögte ki nehezen, s egy könnycsepp csordult ki a szeméből.

 

2016\03\01

Modern tündérmese

Sziasztok! Nos, magyarból dolgozati témának kaptuk meg, hogy írjunk egy modern tündérmesét. Az én történetem kicsit túllépte a hosszúsági határt, azért nem bírom majd leírni, de gondoltam, hogy megosztom veletek, amíg nem fejezem be az új fejezetet. Ennek a történetnek semmi köze az alap storyhoz! Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

 

 

Néha elgondolkozom azon, hogy mennyire szerencsés is vagyok. Van egy szerető családom, tető a fejem felett, étel az asztalon, és kisebb luxusban élek. Semmiben nem szenvedek hiányt, és az élet megáldott a világ legjobb barátjával. Elég érdekes történet a miénk. Mindig is imádtam a mítikát, a paranormális dolgokat, mindent, amire nincs magyarázat, vagy más hülyeségnek tartja. Faltam az ilyen könyveket és netes oldalakat, amikor rábukkantam egy elég régi könyvre az antikváriumban. 

                                                                          ***

- Sziasztok csajok! – intettem a pult mögött álló barátnőimnek. – Van valami újdonság?

- Nem, senki sem adott be semmit, csak a régi könyvek vannak.

- Kár. Na mindegy, a szokásos helyemen leszek. – szóltam, és már be is vetettem magam a polcok közé. Imádtam ezt a boltot. A könyvek kis sarkokban voltak elhelyezve, és témánként díszítették ki őket. Az állatoknál különféle plüssök kaptak helyet, és a felső polcokról egy hatalmas játékkígyó lógott lefelé, sok különböző növényt is elhelyeztek itt, a takarásukban pedig egy picike ajtó kapott helyet,amin ha az ember belépett a kisebb gyerekeknek berendezett szekcióba került. Elhaladtam a tudomány, az univerzum és a romantika mellett, majd megálltam az ifjúsági irodalomnál. Itt szintén volt egy ajtó, bementem rajta. A plafonról lelógó lámpát indaszerű növények mintázata fogta körbe, egy sárkány szelte át az eget, a sarokban egy aprócska tündérkert volt, itt-ott koboldokat pillanthattunk meg egy-egy könyvnek támaszkodva, a polcon unikornisok vágtattak. Imádtam itt lenni, az egész hely varázslatos volt, mintha kiléptem volna a szürke hétköznapokból egy másik világba. Ledobtam magam a szoba közepén lévő babszákra és végigtekintettem a könyveken. Minden ugyan ott volt, minden megvolt, minden ugyan az volt. Kicsit letörtem, ám amikor a hátsó sorokat néztem át, megakadt a szemem egy újdonságon. Gyorsan lekaptam a polcról és belenéztem. Idézések könyve 3. kötet. Szerző: Ismeretlen. Hmm, különös.  Volt valami furcsa abban a könyvben, szinte könyörgött, hogy vigyem magammal. Felkeltem és kisétáltam a helyiségből.

- Szóval nem találtál semmit? – nézett rám szomorúan Vanessza.

- De én…- emelte fel a könyvet és megráztam a levegőben.

- Ömmm, miért rázogatod a kezed a levegőben? – nézet rám furán Detti. Odamentem hozzá és az arca elé tartottam a könyvet. – Mit kell néznem a kezeden? - kérdezte értetlenül. Ezek tényleg nem látják a könyvet.

- Hehehe, semmit, csak szórakoztam. Na, én megyek is, sziasztok! – köszöntem el tőlük gyorsan és kiviharzottam az ajtón. Ez most mi is volt? Itt van egy ős öreg könyv a kezemben, és a barátnőim nem látják. Érdekes, több mint érdekes. Majdnem hogy ijesztő. Amint hazaérek első dolgom lesz áttanulmányozni a könyvet.

Pár órával később, este.

Lássuk csak, a könyv azt írja, hogy a tündér  idézéshez szükségünk van egy zöld ágra. Megvan. Egy pohár forrásvízre. Mivel a ház mellett folyik a patak, ezt nem volt nehéz beszerezni. Egy gyertyára. Pipa. Egy teljesen sötét szobára, amiben csak az előbb említett gyertya világít. Kész. Lássuk a többit. Azt mondja: A vizet öntsd ki egy kerek ezüsttálcába, az ágat helyezd a víztükörre és tedd rá a gyertyát majd mond el idéző szavakat lehunyt szemmel a végére pedig a megidézni kívánt tündér nevét. Az idézni kívánt tündér nevét. Na de ki is legyen az? Lássuk csak, biztos van itt valami névajánló, vagy tudom is én. Áh! Meg is van! Nézzük…. túl hosszú, túl bonyolult, talán ez jó lesz! Elfangor herceg. Nem is rossz, hát akkor hajrá!

- Echta milennar quilla endes pere maa! Echta mit bereng ventu sa! Echta sowige rawist menel! Echta ti Elfangor earnil-nín! – hirtelen szél támadt, s bár a szemem csukva volt, érzékeltem, hogy a gyertya halvány lángja is kialszik. Nem tudtam eldönteni, hogy kinyissam-e a szemem, vagy hagyjam zárva. Végül a kíváncsi oldalam nyert. Kipillantottam a szempillám alól, de a sötétben semmi sem változott. Hát persze,hogy nem, mert a szél elfújta a gyertya lángját. Kitapogattam a szekrényen lévő gyufásdobozt és amikor meggyújtottam volna vele a kanócot, az hirtelen lángra lobbant. Ijedtemben eldobtam az égő gyufát, ami a földre esett, én pedig hátraestem és pont beletenyereltem és csúnyán megégette a tenyerem. Felszisszentem, amikor az ujjammal hozzáértem az égési sérüléshez.

 - Bocsánat, nem akartam, hogy ez legyen a vége. – a hangra összerezzentem. Lassan felemeltem a fejemet és az ágyam felé néztem, ahonnan a hang jött. A halvány fényben egy alakot fedeztem fel. Keresztbetett  lábbal ült a kanapém szélénél, nagyjából 175 cm magas lehetett, izmos alakja a ruhái alatt is látszódott, hosszú arany haj keretezte arcát, kék szemeivel az arcomat fürkészte. Ez most tényleg…? De hát ez lehetetlen. Hirtelen szédülni kezdtem, a világ forgott körülöttem és fekete pontok kezdtek úszni a szemem előtt.

- El ne ájulj itt nekem! – szólalt meg, majd csettintett egyet és minden újra a rendes helyén volt. Nem láttam három képet a falon, és csak egy virág volt a sarokban, a kezemen lévő seb is eltűnt.

- Te…te…- kezdtem volna bele a mondatba, de elakadtam.

- Igen, én vagyok az a bizonyos Elfangor herceg akit megidéztél.

- Te tényleg….

- Igen, én tündér vagyok.

- Hol van a…

- A tündérek nem mindig szokták viselni a szárnyukat, elég kényes dolog, és vigyázni kell rá.

                                                                          ***

Nos, így kezdődött el a mi kis történetünk. Miután összeszedtem magam, átbeszéltük az egész éjszakát. Kíváncsi voltam, és ő minden kérdésemre felelt. A tündérek teljesen máshogy élnek, mint az emberek azt hiszik. Ő a királyi család legfiatalabb tagja, két bátyja van. Minden tündérnek három próbát kell kiállnia, hogy elnyerje varázserejét és a szárnyait. Neki ez volt az első idézése. Akkor járt először az emberek világában. Felváltva kérdeztünk egymástól. A napok elteltével kezdtünk összemelegedni, és ezt egyikünk se bánta. Emlékszem amikor először sétáltunk kettesben az erdőben.

                                                                          ***

- Látod azt a fát? Hatalmas! – ámultam. Elfangor odasétált a fához, kezét a törzsére tette és lehunyta a szemét.

- Nagyjából 800 éves és a ti mértékeitekkel mérve úgy 13 emelet magas.

- Ezt mégis honnan tudod?

- Megkérdeztem tőle. – vont vállat. Hát igen, ha az emberlánya egy tündérrel haverkodik, hozzá kell szoknia az ehhez hasonló "különös" dolgokhoz.

- Megmászom. – határoztam el.

- Tessék? – nézett rám furcsán.

- Felmászom a tetejére. – próbáltam elérni az egyik alsóbb ágat, de túl magasan voltak ahhoz, hogy elérjem. Gyűlölöm, hogy olyan alacsony vagyok. – Segítenél? – néztem rá. Elfangor mögém lépett, két kezét a derekamra rakta és megemelt, így megtudtam kapaszkodni, majd rögtön utánam ő is feljött mellém.

- Csak utánad. – mondta jelezve, hogy én másszak fel előbb. Nagyjából egy óra múlva elértem a fa tetejét, ahonnan már nem tudtam tovább menni. Kinéztem a levelek közül. A lélegzetem is elállt a látványtól. Hatalmas zöld mezők, sűrű, átláthatatlan erdő, tiszta levegő. Percekig csak álltam és bámultam, majd megindultam visszafelé, amikor észrevettem egy odút. Mentem és megnéztem. A bal kezemet az egyik oldalára tettem, míg a másikat a lyuk szélére. Óvatosan bekukkantottam. Szép, nagy üreg volt és üres. Hirtelen mintha mozgást láttam volna a szemem sarkából. Egy kuvik repült ki, de nem tudtam elég gyorsan elhúzni a fejem, és a karma egy ponton felsértették az arcomat. Ijedtemben felsikoltottam, és relflexszerrűen magam elé kaptam a kezem, aminek következtében elvesztettem az egyensúlyomat. A következő pillanatban már csak azt érzékeltem, hogy szélsebesen zuhanok lefelé. megpróbáltam elkapni egy vastagabb ágat, de a kezem rögtön lecsúszott róla. Te jó ég! Ezeket a helyzeteket mégis miért nem tanítják a suliban?! A gallyak, amikbe beleakadtam lassítottak kicsit, de nem lehetett nagyon érezni. A kezeimet szorosan a fejem köré fontam és minél kisebbre próbáltam összehúzni magam, hogy ne essek neki a nagyobb ágaknak.  Most mégis mit tegyek? Maradt kb 5 másodpercem a becsapódásig. Az életem lepörgött a szemem előtt. Istenem segíts. Fohászkodtam. Ég veled világ! Hirtelen megálltam, de nem csapódtam a földnek. Két erős kar tartott meg.

- Soha többi ne ijessz ennyire rám. – hallottam Elfangor aggodalmas hangját. A szívem úgy dübörgött a mellkasomban, hogy azt hittem bármelyik pillanatban kiugorhat a helyéről. Majdnem meghaltam. - Jól vagy?

- I-igen. – préseltem ki nagy nehezen magamból. Szinte mindenhol tele voltam karcolásokkal, és minden porcikám sajgott.

                                                                           ***

Nos, ez egy kicsit kínos volt. Igazából szuper romantikus is, de annyira bénának éreztem magam ott akkor, abban a helyzetben, és még most is, ha visszagondolok rá. Az egyik legkedvesebb emlékem még is az, amikor az éjszaka kellős közepén felriadtam. 

                                                                            ***

Neee! Kiáltottam fel majdnem. A szívem legalább 120-al vert. Hideg verejték gyöngyözött a homlokomon, a hajam vizesen tapadt az arcomra. Sötét volt, és csend. Felhúztam a térdem, és átkulcsoltam, majd rátámasztottam az állam. Csak egy rossz álom volt. Csak egy rossz álom. Csak egy rossz álom. Csak egy rossz…álom. A szememből útjára indult az első könnycsepp, amit sorra követett a többi is. Szaggatottan vettem a levegőt, és próbáltam megnyugodni, de egyre inkább felzaklattam magam. Halvány fény kezdett pulzálni előttem, s egy ismerős alak kezdett felderengeni előttem.

- Minden rendben van? – aprót bólintottam, fel sem nézve rá. – Látom, hogy nincs. – könnyes szemeimmel tekintettem fel rá. Oldalra billentette a fejét, és kinyújtotta felém a kezét. Elfogadtam, és magához húzott. Egyedül, és nagyon kicsinek éreztem magam, de Elfangor szorosan ölelő karjaiban mindig a biztonság érezetem lett. – Már megint az az álom, igaz? – a fájdalmas képek újra elözönlötték a tudatomat, éreztem, ahogy a könnyek újra elöntik a szememet. –Shhh, nyugodj meg. Ez nem történt meg, és nem is fog, soha, megígérem. Olyan szorosan bújtam hozzá, amennyire csak bírtam. Egyik kezével a hátamat simogatta, a másikkal továbbra is maga mellett tartott. Hallgattam a szívdobogását, az egyetlen hangot, ami hallatszott, s az én szívem is lassan az övééhez igazodott.

                                                                             ***

Tudom, nyálasan hangzik, de ott, abban a pillanatban többet jelentett nekem bárminél.

- Merre jársz?- suttogta a fülembe kizökkentve az elmélkedéseimből.

- Csak elgondolkodtam kicsit. – mosolyogtam vissza rá. A tenger hullámai a bokámat nyaldosták amint a nedves homokban jártam. A naplemente vörösre festette a habokat, s aranyszínűre a köveket. Beljebb mentünk a vízben, ahol egy nagyobb szikla volt. Elfangor felsegített, majd leültünk a peremére, és onnan néztük a tengert, miközben átkarolta a vállam,s  én az övére hajtottam a fejem.

- Egy év. – suttogtam halkan.

- Egy gyönyörű év, a világ leggyönyörűbb nője mellett. – mosolygott rám. Kék szemébe fúrtam a tekintetem, mely egyszerre tükrözte a víz sötétjét, s az ég halvány színét. Felemelte kezét, s egy kósza tincset simított vissza a fülem mögé, de tenyerét továbbra is az arcomon nyugtatta, s én készségesen belesimultam. Az arca lassan az enyémhez közeledett, s ajkaink egybeforrtak. Kezemet a nyaka köré fontam, s szorosan magához húzott, s a hajamba túrt. Egy hullám hatalmas robajjal csapódott a sziklának, de engem az se érdekelt volna, ha egy atombomba robban fel mellettünk, amíg Elfangor a karjaiban tart.

2016\02\03

18.fejezet

Alexa sarkával egy vonalat húzott a földbe, nagyjából 5 méterre a szalmabálák előtt.

- Látod? Ez a lesz a cél, ide kell majd lőnöd, erről a távról. – magyarázta. – Először majd én lövök, de mindent elmagyarázok, neked meg nem lesz más dolgod, mint figyelni, értve vagyok?

- Igen.

- Első lépés, az alapállás. Ez hasonló, mint a bottal való vívásnál, szóval menni fog. A jobb kezedet a markolatra kulcsolod, de úgy, hogy a karod kicsit elálljon tőle. Így. Aztán betöltünk. A vesszőnek a végét belepattintod az idegbe úgy, hogy a vezértoll, ami más színű, mint a többi álljon kifelé. Aztán Egyik ujjadat a nock fölé a többit alá rakod, de nem szorítod oda a vesszőre! Aztán felhúzod. Én a fülemig szoktam feszíteni, de az arccsontodig is lehet. Picit oldalra döntöd az íjat, hogy a vessző ne csússzon oldalra. Amikor feszítesz, beszívod a levegőt, majd bent tartod egészen addig, amíg el nem engeded az ideget. Most megmutatom az egész folyamatot. – Alexa odaállt a vonalhoz. Újra betöltötte az íját. Ujjait végigfuttatta a tollakon, majd felemelte, kihúzta és célzott. Miután elengedte a vessző süvítve szelte ketté a levegőt, és beleállt a középső bálába, ami felfogta az erejét.

- Most megpróbálhatom én is? –dobolt türelmetlenül a lábával Ádám.

- Gyere. Az első pár lövésnél segítek. – a fiú mellé állt, és mindent úgy csinált, ahogy Lexa mondta. Mielőtt azonban feszített volna, Alexa mellé lépett. Bal kezét Ádáméra kulcsolta. Amikor felemelte az íjat, jobb kezével megfogta a fiú könyökét, és segített neki kihúzni. A testük összesimult, mintha egy lényt alkotnának.

- Levegőt be. Célozz. – súgta a fülébe. – engedd lejjebb az íjat. – Ádám megfogatta a tanácsokat, és úgy cselekedett, ahogy Alexa tanácsolta. – Ha úgy érzed itt az idő, akkor engedd el. – Ádám koncentrált. Elengedte az ideget. A nyíl a megrajzolt cél kék részébe állt bele.

- Láttad? Sikerült! Húhúúú! – Ádám úgy ugrált, mint egy kisfiú, miután megkapta a karácsonyra az oly rég várt ajándékot. –Lehet még egyszer?

- Még tizenegyszer is. – mosolygott Alexa, és újabb nyilat húzott ki az oldalán lévő tegezből.

 

 Még négy órán keresztül lőttek folyamatosan, de erre egy átlagos ember nem lett volna képes. Miután befejezték az íjászkodást, Lexa megtanította a fiút karddal és tőrökkel is vívni, majd leszállt az éjszaka, és egy újabb nap ért véget. A hét további része gyorsan eltelt. Hol gyakoroltak, hol Alexa elment a városba Ádám anyukájával, hol pedig csak lovagoltak.

- Jaj kisfiam, nem tudnátok még maradni?

-  Sajnálom anyu, de már így is sokat késlekedtünk.

- Hah, olyan gyorsan elszállt ez az egy hét. Alexa, nagyon örülök, hogy megismertelek. Te egy csodálatos lány vagy és minden pillanat örömteli veled. – Lexa elmosolyodott, de nem szólt semmit.

- Anyu, elvinnénk Oriont és Andromédát egy darabon. Ne félj, haza fognak találni.

- Tudom. Vigyázzatok egymásra, jó? – kérte őket könnyes szemmel.

- Úgy lesz. Köszönök szépen mindent, amit kaptam. – Lexa odalépett a nőhöz, és megölelte. – Ádám, te jössz. – súgta oda a fiúnak. A nő magához szorította a fiát, miközben könnyek gördültek le arcán.

- Hiányozni fogsz.

- Te is nekem, de most mennem kell. – azzal kibontakozott a karjai közül, és elindult a karám felé.

- Hová lesz az út főnök? – kérdezte Orion miközben pár szalmaszál kihullott a szájából.

- Kopaonik hegység. Hívd Médit is.

- Értettem. Androméde, fuvarra készülj! – nyerített fel. Párja a legelő másik végéből vágtatott da hozzájuk.

- Merre megyünk most? – nyihogta.

- Kopaonik. Egy elhagyatottabb, sűrű, sötét erdőrész.

- Értettem. Gyere Alexa, pattanj fel. – azzal odaügetett a lányhoz, aki egy szó nélkül felült a hátára. Ádám Orionra pattant fel, és vágtattak, amíg a ház már nem is látszott, majd megnyitották a kaput, amin áthaladtak, és pár pillanat múlva már hatalmas tűlevelű fűk alatt lépdeltek.

- Imádom az ilyen helyeket. Tiszta levegő, kevés ember, szabadság. – rázta meg a sörényét Médi.

- Igen. Itt még nappal is elég sötét van. Kevés a fény, főleg most, hogy tél van, meg hó, és szürke az ég. Egyszóval tökéletes hely a vámpíroknak és a démonoknak. Izgalmas telünk lesz. – dörzsölte össze a tenyerét Ádám.

- Ne is emlegesd azokat a férgeket. – horkantott Orion.

- Köszönöm, hogy elhoztál Androméda. Tessék, ez a tiéd. – Lexa egy almát nyújtott át neki.

- Igen. Köszönünk mindent. Most menjetek vissza, és vigyázzatok anyámra.

- Te is légy résen főnök. Csak egy nyihogásodba kerül, és jövünk is! Szervusztok! – Majd elügettek a portálthoz és átmentek rajta.

- És most mit csinálunk? – kérdezte Alexa.

- Gondolom én átalakulunk, és járőrözünk, miközben megtanítom neked a többi elem használatát.

- Jó ötlet.

 

Telt-múlt az idő, eltelt pár hét, Alexa elsajátította a többi elem használatát, és tovább fejlesztette tudását. A területen, amin őrködtek minden rendben volt.

- Szép ez a hely, meg minden, de több izgalomra számítottam. – búslakodott Alexa.

- Igen, én is, de azért jó kiruccanni kicsit.

- Legalább van hó.

- Ja. – vágta rá egyszerűen.

- Tudod mire gondolok? – vonta fel a farkas a szemöldökét, már amennyire ez egy farkastól lehetséges.

- Nem. – nézett rá értetlenül a fiú. Alexa pajkosan mosolygott, majd rávetette magát Ádámra, aki belesüppedt a hóba. Hirtelen a hó elkezdett alattuk ropogni, és elkezdtek lefelé csúszni, majd nagyjából 10 méter után megálltak.

- Te nem vagy normális. – lökte le magáról a fiú Alexát.

- Minek legyek normális, ha lehetek különleges is? – nevetett.  A vidám légkört mintha elfújták volna.  Mind a ketten megmeredtek, és füleltek. Hol erre, hol arra mozgatták, hogy jobban hallják a hangokat.

- Te is érzed ezt a szagot?- kérdezte telepatikusan Alexa.

- Igen. Démonok. – mondta undorral a hangjában Ádám.  

- Nagyjából 5 mérföldre lehetnek. Odamegyünk?

- Még szép! Ezért vagyunk itt, hogy megvédjük a falvakban élőket.

- Harcra fel! – a farkasok egyik különleges képessége, hogy olyan gyorsan tudnak futni, mint a gondolat. A vámpíroknál is gyorsabban, de ugyanakkor óvatosnak is kell lenniük, különben a meglepetésszerű támadásnak annyi. Már nem voltak messze a célterülettől, csak pár kilométer választotta el őket.

- Innentől nagyon óvatosnak és halknak kell lennünk. Ne használd a képességeidet, csak ha tényleg nincs más választás.

- Értettem. – Nem telt bele három percbe mire odaértek. A telihold bevilágította a régies település házait. A hó úgy csillogott, mint a csillagok a sötét égbolton. Cserjék szegéjezték az erdőt aminek az aljukban megbújtak.

- Ott, nézd a tetőt! Balról az első az. – bökött Alexa az orrával egy házra. A tetőn egy négylábú lény mászkált. Lábaiból tüskék nőttek ki, bőrét kék és vörös pikkelyek borították. Pofájából hatalmas agyarak kandikáltak ki, szeme akár egy macskáé volt. Karmai akárcsak a kések.

- Afrita. Ez nehéz lesz. – mormogta Ádám

- Mi a taktika? Sietnünk kéne, mielőtt rátámad a lakókra. – sürgette Alexa.

- Eltereled a figyelmét, de csak sima farkasként, én addig mögé kerülök, és rávetem magam, aztán te is segítesz majd. Rendben?

- Rendben. – Alexa kiosont a bokrok alól és a megállta a lény mögött a hóban. Morogni kezdett, és ugatni, akárcsak egy területét védő oroszlán. Az afrita megfordult és ránézett.

- Na nézzünk csak oda! Egy ici-pici vérfarkas kint egyedül a nagyvilágban. Ellenem akarsz kiállni? Nagykár. – mondta, és lassan elkezdett felé közeledni. Alexa vicsorgott, és agyarait nem csattogtatta. A démon leugrott és körözni kezdtek egymás mellett. Az afrita támadott, de Alexa félreugrott. Basszus Ádám, hol vagy már? Kérdezte magától. Körülnézett, de sehol nem látta a fiút, semmi se mozdult, kivéve az ellenfelét. Egy pillanatig nem nézett oda, de ez is elég idő volt ahhoz, hogy az afrita rávesse magát. Alexa a földre került, a démon két mancsa az ő vállán volt, és úgy nyomta őt le. Próbált beleharapni, de nem sikerült neki, hiába nyújtotta a nyakát, csak a levegőben csattogott az álkapcsa. Ádám, gyere már, nem bírom ezt sokáig tartani!

- Ennyi volt kislány, most véget vetek a nyomorult kis életednek.

- Gondolj át mindent kétszer, mielőtt rám rontasz, te nagyra nőtt gekkó!  - Sajnálom Ádám, de nem tudok tovább rád várni, cselekednem kell.

2016\01\20

17. fejezet

- Ne már! Olyan hamar vége lett! – szomorkodott Alexa.

- Sajnos.

- Nézzük meg újra! – kérte a lány.

- Nem. Késő van már.

- Léééciiii! – nagy boci szemekkel nézett rá-

- Nem. – ellenkezett. – Takarodó van. Aludhatsz az ágyamon, én majd…huh? – Lexa már farkas képében befeküdt a fal és a kemence közötti kis kuckóba. Mélyebbre fúrta magát a bárányszőrből készült takarókba.

- Jó lesz itt nekem.

- Hát jó. – vont vállat a fiú.

- Ugye nem horkolsz?-  emelte fel a fejét Alexa.

- Nem tudok róla, de ha akarod, a kedvedért megpróbálok. – kacsintott rá.

- Ha megpróbálod, leharapom az éjszaka közepén az orrodat! – nyomatékosan rámorgott a fiúra.

- Vettem. Jó éjszakát!

- Neked is!

 

 

Reggel az ajtó hangos csattanással kivágódott, és Ádám anyukája lépett be rajta.

- Jó reggelt fiatalok! Gyönyörű napra virradtunk, az étel is tálalva van. -Ádám résnyire nyitotta a szemét, és az ablak felé pillantott.

- Anyu, te megőrültél, még a nap se kelt fel. – azzal a másikoldalára fordult,  és a fejére húzta a takarót.

- Nem édes kisfiam, egy-kettő felkelni! – válaszul csak mormogást kapott.

- Alexa merre van?

- Itt vagyok. – és a nő mellé lépett.

- Látod, Ádám? A barátnőd milyen szépen fel tudott kelni! – újabb mormogás. Alexa feje fölött megjelent az a bizonyos villanykörte. Kiment a konyhába, engedett egy pohár hideg vizet, majd visszament, és az egészet a fiú nyakába öntötte. Ádám úgy pattant ki az ágyból, mintha ott se lett volna.

- Nem vagytok normálisak. – csóválta a fejét. – Mennyi az idő?

- Fél öt.

- Mennyi?

- Fél öt. – válaszolt most Alexa.

- Van egy ötletem. Menjünk reggelizni. – javasolta a fiú anyja.

- Jó ötlet! – mondta Lexa.  Ádám gépiesen követte őket.

 

Reggeli után Ádám és Alexa, elindultak a városba.

- Mit is akarunk pontosan csinálni? Sötét van, az egész város alszik, kivéve minket, mert anyámnak mániája, a koránkelés.

- Elmegyünk a házhoz.

- Ahhoz a házhoz, ami leégett?

- Igen.

- Minek?

- A pincében tartottam a kardomat, és a tőreimet, gondoltam elhozhatnánk őket.

- Szuper.

- Lehet egy kérdésem? – fordult felé a lány.

- Persze.

- Emlékszel, amikor először alakultam át?

- Aha.

- Amikor bocsánatot kértél, és a fejedet az enyémnek döntötted, akkor mit is csináltál pontosan? – Ádám hirtelen megtorpant.

- Te emlékszel rá? – képedt el.

- Igen. Na de mit is csináltál akkor?

- Hát, izé…. olvastam a gondolataidban…

- Mit csináltál? – csattant fel a lány?

- Shhh! Ne olyan hangosan! Felébreszted azokat a normális embereket,akik éppen alszanak.

- Mégis mi a csudáért csináltad? – suttogta.

- Azért mert nem tudtam, hogy merre van a falkátok területére a titkos bejárat.

- Képes voltál a gondolataim közt turkálni?!

- Hé! Megmentettem vele az életed! – háborodott fel a fiú is.

- Jó, ez igaz. De soha többet ne csinálj ilyet, soha többet!

- Rendben megígérem.

 

- Itt is vagyunk.

- Igen. Már egy jó idő eltelt, de semmit se csináltak rajta. Vagy bontották volna le, vagy nem tudom. – az elszenesedett falak beleolvadtak a sötétségbe. Alexa nem is nézte merre megy, ösztönösen lépdelt a terasz felé, amiből csak a lépcső és a csempézett padló maradt meg. Itt-ott egy fekete tetőgerenda meredezett az ég felé komoran. Elsétáltak a lépcső mellett, ahol egy vasból készült csapóajtó volt. A lány elhúzta a reteszeket és kinyitotta a nehéz szerkezetet. Lementek a feljárón, egy nagy szobába, ahova a legkisebb fény se szűrődött be, ám ez nem akadályozta őket a látásban. Lexa az egyik sarokba sétált.

- Itt van! – kiáltott fel boldogan. – És itt a régebbi is!

- Fantasztikus! Ha összeszedted a dolgaidat fent megtalálsz. – mondta Ádám, és felfelé kezdett mászni. Alexa még egy körbepillantott egy párszor, aminek meglett az eredménye. A pince másik végén meglátta felakasztva a tegezét, tele nyílvesszőkkel, amiknek a végére egy tarsoly volt akasztva, abban pedig pár bőrpánt és négy darab tőr.

- Bingó. – mosolyodott el. Leakasztotta a dolgokat, majd ő is elhagyta a dohos helyiséget. Kifelé menet megakadt a szeme egy fényképen. Ő volt rajta, és Lepkét lovagolta. Az apukája, a kantárt fogta, míg az édesanyja a ló nyakát paskolta. Egy könnycsepp kezdte meg útját a szeméből indulva. Lassan folyt végig arcán, s álláról az üveglapra hullott mely mögött egy boldog, de ugyanakkor fájdalmas emlék rejlett. Letörölte a többi készülő cseppet, szorosan magához ölelte a tárgyat, majd visszatette oda, ahonnan elvette. Elkezdett felfelé menni a lépcsőn, és újra kiért a szabadlevegőre. Az ég keleten vörösleni kezdett, a csillagok, a hold és az éjszaka átadták helyüket a napnak.

- Nézd mit találtam! – szólalt meg Ádám a lány mögött. Kezében nem mást tartott, mint egy íjat. Lexa tágra nyílt szemekkel nézett rá!

- Mégis hogyan?

- Hát, talán volt hozzá egy kis közöm, amikor kimentettelek. – Alexa a fejét rázva mosolygott rá. Ádám nekitámaszkodott egy gerenda elszenesedett csonkjának. Egy kis reccsenés után a fa eltört, és a fiú majdnem elvágódott.

- Ideadnád, mielőtt még eltöröd?

- Na jó. – szomorkodott.

- Tessék, ezt viheted. Talán nem teszel semmiben és senkiben kárt. – azzal átnyújtotta neki a régi kardját.

- Király!- lelkendezett, és rögtön felcsatolta az övére. Hangosan füttyentett egyet, mire egy portálon keresztül megjelent Orion és Androméda.

- Tudod te ,hogy mennyi az idő? Még a nap se kelt fel rendesen. – nyihogta a csődör.

- Bocs pajti. Hazafuvaroznátok?

- Mond, hogy kérlek.

- Kérlek szépen Orion, vigyél haza.

- Na jó, rendben van. – egyezett bele végül.

- Tudod mit kéne most csinálni? – fordult Ádám Alexa felé.

- Na mit? – kérdezte a lány, miközben felült Androméda hátára.

- Mint azokban a középkori filmekben, ahol a főhős lovag kivonja kardját, vágtat bele a csatába, és a kardja lapjával…

- Ha azzal az izével akarsz a faromra vágni, miközben én a hátamon cipellek vágta közben, az univerzum kellős közepén doblak le, az biztos. – horkantott fel Orion.

- Csak egy kósza gondolat volt, nem kell úgy felkapni a vizet.

- Tudod Ádám, először minden cselekedet egy gondolat. – jegyezte meg Alexa.

- Már te is az ő oldalukon állsz?

- Én mindig az igazság oldalán állok. Mehetünk Médi?

- Még szép!

 

- Mire visszaügettünk, még a nap is felkelt. Kell ennél jobb dolog? – kérdezte Ádám, miután becsukta a karám ajtaját.

- Egy alma elég jó dolog lenne most, így korán reggel. – jegyezte meg Androméda

- Főleg, hogy hajnalok hajnalán felkeltettél minket! – csatlakozott hozzá a társa

- Rendben, már hozom is.

 

 

- Fantasztikus, minden házimunka elvégezve! A lovak megetetve és megitatva, az istálló rendbe rakva, fa lett vágva és hordva is, és a ház is tiszta! Ügyesek voltunk gyerekek, megérdemeljük a desszertet!

- Igen! – lelkendezett egyszerre Ádám és Alexa.

- Mit fogtok ma csinálni?

- Alexa megtanít majd íjászkodni, és vívni karddal.

- Ez nagyszerű! Két dolgot kérek, hogy ne lőjétek le a lovakat, valamint ne szúrjátok le egymást.

- Amíg Ádám nem húzza ki a gyufát, ígérem nem lesz sündisznó belőle. Majd használhatunk pár szalmabálát táblának? – kérdezte Alexa.

- Igen, vegyetek, amennyit csak kell.

- Király! Jöhet, a desszert, aztán jöhet az óra is! – csapta össze a két tenyerét Ádám, majd nekilátott az ebédnek.

2016\01\05

16.fejezet

 

- Lassan indulnunk kellene hazafelé. – nyihogta Androméda.

- Máris? De hát csak most érkeztünk meg! – szomorkodott Alexa.

- Sajnos igen. Mivel más időzónába kerültünk, lehet, hogy itt még süt a nap, de otthon már kezd sötétedni, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy tél van.

- Rendben, menjünk. – Ült fel a lány, és lesöpörtem magáról az apró homokszemeket, és felült a meara hátára. Ádám hasonlóan cselekedett Orionnal, és a megnyitott kapunk keresztül újra átvágtattak az univerzum egy pontján, hogy hazatérhessenek. Andromédának igaza volt. Az ég a vörös különböző árnyalataiban pompázott. A háztól távol léptek vissza a kontinensre, majd vágtatva indultak északnyugat felé.

- Jól van, vissza a karámba! – kurjantott Ádám, és nyomatékosan rávágott Androméda farára. A ló megfordult és keze felé kapott. A fiú ijedten rántotta vissza, és kicsit elhátrált a kaputól. Alexa alig tudta visszatartani a nevetést. – Kancák. – ingatta a fejét Ádám.  Médi a távolból felhorkantott. –Bocsánat! Befogtam. – emelte fel megadóan a kezét. Szótlanul sétáltak vissza a házhoz.

- Pont időben! Kész a vacsora!- törölgette a kezét egy konyharuhába Ádám anyukája, majd a fiatalokkal leült az asztalhoz. – Remélem Alexa nem vagy vegán.

- Nem, nem vagyok az. – ingatta a fejét.

- Akkor jó. Hogy érezted magad? Jó volt a lovaglás?

- Igen, nagyon! Utoljára kicsi koromban ültem lovon. El is felejtettem milyen jó érzés.

- Úgy láttam Andromédát vitted ki. Elég makacs ló. Azt hiszi ő a kiskirálylány és mindent megtehet. Elég erős a személyisége. Ugye nem rosszalkodott?

- Egy cseppet sem. Nagyon aranyos és kedves ló. – Ádám erőltetetten köhögni kezdett, mire Lexa szúrós szemekkel nézett rá.

-  Most mi van? – kérdezte a fiú.

- Semmi, semmi. – fordult el a lány.

- Meséljetek, mióta vagytok együtt? – nézett kettejükre csillogó szemmel a nő.

- Nagyjából négy hónappal ezelőtt találkoztunk. – válaszolt Alexa, ami igaz is volt.

- És, hogyan ismerkedtetek meg?

- Nos, az úgy történt – vette át a szót Ádám- hogy Alexának akadt egy kis összetűzése négy gyerekkel. Szegényt alig tudtam utána felkaparni a- hirtelen elhallgatott, ugyanis a lány az asztal alatt sípcsonton rúgta. Jó erősen. – akarom mondani őket alig lehetett volna felkaparni a földről. Akkor tetszett meg nekem. Egyből láttam, hogy nem olyan mint a többi, lány, hanem sokkal különlegesebb.

- Ezek a mai gyerekek. Az én időmben még élt az a mondás, hogy a lányokat még egy szál virággal se szabad megütni. És a te szüleid már tudják, hogy van barátod? – Alexa hirtelen félrenyelte a kakaót. – Édes Istenkém meg ne fulladj!

- Nos az ő szülei ömmm… - kezdett volna bele a fiú.

- Ők nem itt élnek, de tudnak a mi kapcsolatunkról. – vette át a szót, amint már nem fulladozott.

- És itt hagytak egy védtelen kislányt teljesen egyedül? – rosszallóan rázta a fejét.

- Nem vagyok én olyan védtelen.

- Én ezt azért nem mondanám. – kotyogta Ádám.

- Pardon? – nézett rá a lány.

- Én nem mondtam semmit.

- De bizony mondtál! Már megbocsáss, de több mint hat évig tanultam karddal valamint a tőrökkel is elég jól bánok.

- Hiszem, ha látom! – feszítette tovább a húrt a fiú. Lexa kinézett az ablakon. Még nem ment le teljesen a nap.

- Elnézést, van esetleg kettő hosszabb seprőnyelük fából? – kérdezte Alexa.

- Persze drágám, ott vannak az istállóban, mindjárt előkeresem. Mire kellene?

- A fia még régebben tanított bottal vívni. Kíváncsi vagyok, igaz-e hogy a tanítvány legyőzi a tanárát.

 

- Itt is vannak. Tessék! – nyújtott át kettő hosszú, de ugyanakkor elég vastag botot.

- Köszönöm. Akar maradni?

- Miért is ne? – vont vállat a nő. – Nem minden nap látja az ember, ahogyan egy kislány  párbajra hívja a barátját.

- Rendben. Kérem, álljon egy kicsit odébb, hogy elférjünk. Tökéletes. Ádám, akarsz te előbb támadni, vagy kezdjek én?

- Hölgyeké az elsőbbség. – nem kellett neki kétszer mondani. Az első támadás már ment is a fejre, de ki lett hárítva, úgy ahogy a többi is. Ádám felütötte Alexa botját, és most ő támadott. A hangos csattogásra Orion és Androméda a kerítéshez ügettek.

- Gyerünk kislány, te vagy a jobb! – bíztatta Médi.

- Ne hagyd magad Ádám!- szólt szintén telepatikusan Orion.  Mát több mint negyed órája küzdöttek, amikor Alexának bevillant valami az agyába.

- Emlékszel, Ádám, amikor azt mondtad nekem, hogy mindig szorosan kell tartani a botot, nem szabad a kéznek forognia, csúszni rajta, és egyáltalán meg se szabad mozdulnia a szorításban?

- Persze!

- Akkor most hatalmas hibát vétettél.

- Mikor? – lepődött meg

- Most! – Alexa fejre támadott, majd egy apró, gyors mozdulattal visszahúzta a botját, és Ádámé alá dugta, és egy határozott mozdulattal Kirántotta a fiú kezéből a fegyverét, ami magasra repült. Kirúgta a fiú lábát, aki elesett, a botját a mellkasának szegezte, miközben a másik kezével elkapta a másik lefelé eső fegyvert.

- Gyönyörű volt Alexa! – tapsolt Ádám anyja.

 - Ugyan, semmiség volt. – felhúzta a fiút a földről.

- Szép volt! Én se rúghattam volna jobban széljel a hátsóját! – szólt Androméda, majd hangosan fel is nyerített mellé.

- Csalódtam benned főnök. – ingatta a fejét a rácson túl Orion.

- Nagyszerű műsor volt Lexa! Imádtam! Nőkben az erő! – azzal lepacsiztak ketten.

- Anyu, neked nem engem kellene sajnálnod?

- Tudod, te provokáltad ezt ki magadnak, szóval én a győztes mellett foglalok helyet. – kacsintott a fiára. Ádám felhorkantott.

- Amíg ti itt örömködtök , én addig elmegyek fürdeni. – és nagy léptekkel elhaladt mellettük.   

- Azt hiszem kicsit megsértődött. – nézett utána Alexa.

- Ugyan! – legyintett az anyja – Nem tart sokáig, nemsokára megint a régi lesz. Mit szólnál, ha a győzelmed megünnepelnénk egy szelet almás pite mellett?

- Benne vagyok! – csillant fel a szeme.

 

- Alexa, állj mellém, kérlek. Hmm nagyjából akkor vagy mint én. Fantasztikus, gyere, adok egy pizsamát estére.

- Ó, igazán nem…

- Ez a fekete szerintem jó lesz. Neked tetszik? – mutatott fel egy fekete selyem együttest.

- Tökéletes lesz! Nagyon szépen köszönöm!

- Ugyan, nincs mit! - Lexa bement a helyiségbe , majd egy forró fürdő után bekopogtat Ádámhoz.

- Szabad! – hallotta.

- Hali. – köszönt be.- Nincs harag?

- Miért lenne? – nézett rá értetlenül.

- Hát, tudod, a botos dologért.

- De, öri hari! Sose leszünk többé barik! – ezen a kijelentésen mind a ketten jót nevettek. – Akarsz valamit csinálni? Még csak öt óra van, úgyhogy bőven van időnk, amíg le nem kell feküdni.

- Nézzünk filmet! – vágta rá azonnal

- Melyiket? – kérdezte Ádám, miközben bekapcsolta a laptopját.

- Gyűrűk Ura!

- Már keresem is. Kukorica kell nekünk?

- Még szép!

- Rendben, én megyek és elkészítem, te addig ülj le ahová akarsz.

 

- Jöttem! – azzal egy hatalmas tálnyi kukoricával lehuppant Alexa mellé az ágyra.

- Neked ki a kedvenc szereplőd? – kérdezte a lány.

- Nekem? Gollam.

- Gollam? Mert? – kérdezte meglepődötten.

- Mert olyan drágaszágosszan beszél. – vigyorgott. – Neked?

- Legolas! A legeslegjobb az szereplő az egész történetben!

- Ha te mondod. – vont vállat.

- Most merd azt mondani, hogy nem az!

- Inkább meg se szólalok, mert leszeded a fejem.

- Jól teszed.

- Gyerekek, minden rendben?- nézett be Ádám anyukája. - Elég meleg van?

- Igen! – vágták rá egyszerre.

- Mit néztek?

- A Gyűrűk Urát. – vágták rá megint egyszerre. A nő halkan felkacagott.

- Olyan aranyos, amikor a fiatal szerelmesek egyszerre mondanak valamit. Na de nem is zavarok, jó filmezést! – azzal kilépett az ajtón és elkezdődött a történet cselekménye.

 

2015\12\23

15. fejezet

-Ádám!- rontott ki az ajtón, egy harmincas éveiben járó fiatal nő, és a fiú nyakába vetette magát. – Olyan rég láttalak édes kisfiam!

- Anya, megfojtasz! – nevetve engedett az ölelésén- Szóval, szeretném bemutatni….

- Hagyd, majd bent, ne itt kint a hidegbe, gyertek, gyertek!- intett az ajtó felé. Egy tágas előszobába léptek, a falon régi fáklyák voltak, melyekben most égők égtek, a kabátoknak a fogas egy szekér oldalából lett megcsinálva. Beljebb mentek a konyhába. Meleg, halványabb narancssárga színben pompázott, az egyik sarokban egy masszív tölgyfaasztal volt, hozzá illő székekkel, amiket kézzel faragtak ki. Az ablakon piros muskátlik üldögéltek. A szoba másik felébe kapott helyet a hűtő fa borítással, és több, hozzá hasonló szekrény, egy mosogató, és egy sütő. A nappalit, és a konyhát egy pult választotta el, előtte négy székkel, és egy kosárka narancs is.

-Ádám, vezesd körbe a vendégünket a házban, én addig főzök egy jó meleg teát nektek! – a fiú bólintott. A következő helységben egy régies hatású kanapé volt a fal mellett, előtte egy kisebb dohányzóasztal és szembe a falra felrakva egy lapos képernyőjű TV. Itt-ott a sarkokban virágok voltak felsorakoztatva. A helység végén egy nagyobb ablak kapott helyet, tulipános rámával , mellette jobbról  egy régi kemence, melynek fele átlógott a másik szobába.

-Erre, ez az én szobám!- nyitotta ki az ajtót a kemence mellett. A fal, az előzőkkel ellentétben  sötétkék volt és kétoldalt könyvespolcok futottak végig rajta. A helyiség végén, az ablak alatt egy ágy kapott helyet, mellette egy kis éjjeliszekrény, amit egy ruhásszekrény követett. Látni lehetett, amint a lovak kint a réten szaladgálnak, egy deres, egy fekete, egy pej és egy tarka. Az ajtó mellett, ahol a kemence folytatódott egy kicsike kuckó volt kialakítva.

- Ezek mind a te könyveid? – nézte őket Alexa csillogó szemmel.

- Igen.

- És mindet el is olvastad?

- Hááát… - vakargatta meg a nyakát.

- Ezt ugye nem mondod komolyan?- kérdezte Lexa villámló tekintettel. Ádám a falig hátrált. – Képes voltál ezeket itt hagyni, és csak nézni? Ezek mind keményborítósak, lehetetlen nem elolvasni, és a legjobb íróktól vannak!

- Izé, én…

- Kész a tea! – kiáltotta Ádám anyukája a konyhából.

- Hah…. köszönöm. – lélegzett fel a fiú. Kikapta a lány kezéből a regényt, és visszarakta a polcra. –Jövünk! – válaszolt.

- Üljetek le gyerekek! Mézet kérsz bele?- nézett Alexára.

- Nem,nem, köszönöm. – Ádám megköszörülte a torkát.

- Anyu, szeretném bemutatni Alexát, az én…- nem bírta befejezni a mondatot.

- Barátnőd! Jaj kisfiam, annyira büszke vagyok rád! Végre nem leszel magányos farkas!

- Anyu, ő nem…

- Hagyd, ne rontsd el a kedvét. – üzent neki telepatikusan a lány. Bólintott.

- Olyan aranyos a kamasz szerelem! Meddig maradtok?

- Nagyjából, egy hetet.

- Fantasztikus! – örvendezett az asszony.

- Apu merre van?

- Elment a városba egy ismerőséhez.

- Értem. Kivihetem Alexát a lovakhoz?

- Persze, menjetek csak! – Alexa felhörpintette az utolsó korty teáját is, majd megköszönte, és már ki is ment a karámhoz. Rátámaszkodott a felső lécre, és úgy nézte az állatokat.

- Nem fognak odamenni hozzád. -szólt  Ádám neki.

- Hm?

- Mondom nem fognak odamenni hozzád, mert érzik, hogy vérfarkas vagy, és tartanak tőled, ahogy tőlem is, kivéve párat közülük.  – azzal hangosat füttyentett , mire hangos nyerítést kapott válaszul. Egy deres csődör vágtatott oda hozzá. Megveregette az állat nyakát.

- Szevasz Orion!

- Üdv, Ádám. – köszöntötte a ló. Alexa a meglepettségében elvette a kezét a korlátról, és előre esett.

- Ő a második? – biccentett felé a csődör.

- Igen, ő az.

- Egy pillanat! Most komolyan egy lóval beszélsz?! – kérdezte a lány megrökönyödve. Az előbb említet állat felhorakntott .

- Meara vagyok kislány, meara. – Alexa ledöbbenve állt előtte.

- De hát, nem léteznek mágikus lovak! Se unikornisok, se pegazusok, se semmik! Ez hülyeség!

- Szóval vérfarkasok se léteznek? Se dzsinnek, se vámpírok? – nyerítette.

- Jó, igazad van.  – adta be a derekát.

- Szóval, most, hogy nagyjából megismerkedtetek, hivatalosan is bemutatlak egymásnak titeket. – dörzsölte össze a tenyerét Ádám – Alexa, ő Orion, az első meara, Orion, ő Alexa, a második örökös.

- Kérdés. – jelentkezett Lexa. – Ha ő a legősibb meara, akkor miért pont itt van? Mármint miért nem egy elhagyatott erdőbe?

- Orion, elmeséled te, vagy én?

- Majd én. Régen, nagyon rég, nem voltam más, mint egy aprócska csillag az Orion csillagképben. Egyszer, nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy mennem kell. Hívott valami. Utam közben találkoztam Andromédával, mi vagyunk a legöregebbek. Tüzes labdaként vágtattunk a Föld felé, majd egyre lassabban kezdtünk haladni, majd a tűz, ami körülvett minket eloszlott, és ott álltunk mi ketten egy réten, a fiatal bolygón. Később mi hívtuk a többi mearát, ám velük jöttek pegazusok, és unikornisok is, ahogyan minden más mágikus ló. Mindegyikünk egy-egy csillagképből vált ki, ahogy a nevünk is mutatja. Aztán hallottam a fejembe egy hangot, amikor a Nagy Farkas meghalt, hallottam, amint valaki, vagy valami suttogja örököseinek eljövetelét. Amikor Ádám megszületett, egyből elmentünk hozzá, és figyeltük ahogy felnő, és óvtuk őt, és amikor a megfelelő korba ért, szóltam a legközelebbi falkának, akik beharapták őt, aztán mi vártuk a te érkezésedet, így lettél te a másoóik vérfarkas.

- Hűűű…

- Hé Orion! Médi merre van?

- Ott legel a másik oldalon, mindjárt hívom. – a sötét kanca pár pillanattal később már ügetett is feléjük.

- Üdv! – nyerítette. – Te biztosan Alexa vagy. Én Androméda vagyok, a mearák vezére, te pedig világunk egyik reménycsillaga. – meghajolt a lány előtt. Alexa viszonozta a gesztust.

- Örülök, hogy megismertem, kedves…

- Médi, hívj csak Médinek, és kérlek, ne magázz.

- Rendben!  

– Szóval, mesélj, milyen farkasnak lenni?

- Igazából nem olyan rossz, kicsit még fura, és csíp, amikor átváltozom, de majdcsak megszokom.

- Nos, igen. Nem akarunk elmenni egyet ügetni? Orion, Ádám, benne vagytok?

- Perszem csak szólok anyunak!

- Alexa, felülsz?- kérdezte Androméda. Lexa vidáman bólogatott.

- Rendben, mehetünk! – Ugrott Ádám Orion hátára.

- Hová akartok menni?

- Hmmm… Esetleg Hawaii? – vetette fel a fiú.

- Jó választás. Androméda, először megyünk mi, aztán gyertek ti is. – a meara vágtázni kezdett, és eltűnt a semmiben.

- Figyelj kislány, kapaszkodj jól a sörényembe, és ne engedj el !

- Most mit fogsz csinálni?

- Nyitok egy kaput,amin át elmegyünk innen. – és ellökte magát a talajtól. Előttük A levegő vibrálni kezdett, egy kapu kezdett formát ölteni, melybe teljes sebességgel vágtattak bele. Egy villanás, és egy teljesen más helyen találták magukat. A Tejúton futottak végig, színpompás gázfelhők, kis csillagok és kődarabok mellett cikáztak. Az egész bolygó nem tűnt másnak egy nagy kék pontnál. Alexa szája tátva maradt a csodálkozástól. Sokszor látott már effélét könyvekben, de a valóságban még gyönyörűbb volt. Örökké ott akart maradni, és csak nézni a világűrt, és felfedezni minden pontját, de újabb portál nyílt ki, és átmentek rajta. Puha homokon hagytak nyomot a paták, de a kék víz szinte rögtön eltüntette őket. Pálmafák árnyékában ügettek tova.

- Ez mi volt? – kérdezte Alexa

- Csak teret ugrottunk. Minden mágikus ló képes rá. A világűr, az egykori otthonunk utolsó ajándéka nekünk, hogy mindig láthassuk, és ha akarunk visszatérhessünk.

- Ez elképesztő!

- Hát, nem mindennapi dolog, az biztos. Úszunk egyet?

- Még szép!

- Oké. Orion, verseny?

- Miben?

- Az nyer, aki előbb éri el a korallzátonyt!

- Benne vagyok!

- Akkor rajta!- egy hatalmas ugrással vetették magukat a habok közé, és nevetve próbálták elérni a célt, miközben Alexa és Ádám a vizet formálták meg maguk körül.

 

 

 

2015\12\07

14. fejezet

-Engem nem lehet legyőzni! Nem hiába vagyok én a vezér.

- Ne szállj el úgy magadtól, csak egy orrhossznyival nyertél!

- Kiara, mit számít egy centi vagy egy méter? Ha nyerek, akkor nyerek. – farkasszemet néztek egymással, amikor hirtelen a csapat másik öt tagja is megérkezet.

- NYERTEM!!!!- kiáltották. Mind egyszerre kezdtek beszélni, és próbálták meggyőzni a másikat arról, hogy nem az illető ért be először.

- Nyugi, mindenki higgadjon le. – próbálta elcsitítani a vitát Kiara, de a hangját elnyelte a veszekedés zaja.

- Khmkhmkhm! – köszörülte meg a torkát Csaba, mire mindenki elhallgatott, és rá figyelt. – Rendben van. Ki akar először bemenni és választani?

- Én! – kiáltott Ádám.

- Mit te?! – háborodott fel Alexa. – Én a falka tagja vagyok, nekem kell előbb mennem!

- Az lehet Lexa, de én régebb óta vagyok itt és idősebb is vagyok. – jegyezte meg Barabás.

- Igazad van édes, de én nő vagyok, szóval engem illet az elsőbbség! – szólt Detti.

- Nos, amíg ti itt veszekedtek én addig választok ruhát. – vetette oda Auróra és belibbent az ajtón, mire a többiek szomorúan sóhajtottak és várták mikor léphetnek be. A lány nem sokkal később kilépett az ajtón. Barna télikabátot viselt, melynek kapucniját szürke szőrme keretezte. Norvégmintás leggingset viselt és egy fekete bakancsot. Haját kontyba fogta és egy fekete fülvédőt rakott a fejére.

- Na? – kérdezte a fordult a többiekhez, és lassan körbefordult. – Milyen?

- Nagyon….. télies. – szólt Barabás. Detti oldalba bökte.

- Azt akarta mondani, hogy elragadóan nézel ki, és meg se tudnak különböztetni. – javította ki a párját.

- De én… - próbált belekezdeni a férfi, de a nő rögtön a lábára lépett és beléfojtotta a szót. Auróra a többiek közé sétált.

- Következő?- kérdezte Csaba. A maradék négy farkas egyszerre vetette magát az ajtóra, de Barabásnak sikerült elsőnek becsusszanni rajta. Egy barna szövetnadrágba lépett ki, szintén barna farmerba és bőrcipőbe.  Alexa és Ádám előre engedték Dettit. Krémszínű kabátot vett magára, aminek derekát egy öv helyezkedett el és egy farmerhatású leggingset. Kabátjához hasonló színű magas szárú csizmát öltött a lábára, fején egy bojtos sapka kapott helyett mely alól kikandikált pár rakoncátlan tincse. Barabás csak nézte őt. Párja lassan elé sétált. A férfi a sapkája alá tűrte a haját. Egymásra mosolyogtak, szemükben a szerelem kialhatatlan szikrája táncolt, majd Barabás apró csókot lehelt a nő ajkára. Auróra egyből hátat fordított a szerelmes párocskának.

- A kész párok menjenek az átjáróhoz. Te is Auróra, mi majd megyünk utánatok. – utasította a többieket az alfa. – Következő.

- ÉÉÉN!- visította egyszerre Ádám és Alexa, majd egyszerre ugrottak előre.  Ádám cselhez folyamodott. Egy kósza kis gyökér rátekeredett lány hátsó mancsára, és Lexa csak a fiú poros nyomát szagolhatta. Mögötte Kiara és Csaba halkan kuncogott. Alexa morogva kiszabadította magát majd lefeküdt az ajtó elé keresztbe és úgy várt, hogy a fiú kifáradjon.  Nyílt az ajtó. Ádám kilépett az ajtó, de egyből el is vágódott az ott fekvő farkasban. Az alfapár alig bírta visszafojtani a nevetés. A fiú vádlón rájuk nézett, mire mindketten hangos hahotázásba kezdtek Alexával együtt. A fiú „sértődötten” felállt, majd leporolta barna bőrkabátját, és a kék farmerját, majd csípőre tette a kezét majd egyik kezét maga mellett lengetve elindult, mintha csak modell lenne a kifutó közepén. Jobbra- ballra riszálta magát. Amikor elért a kifutója végét kezét maga mellett lengetve fordult egyet jobbra és ballra is majd felemelte pilóta fazonú napszemüvegét a szeméről és egy tízkarátos mosolyt villantott Csabáékra , majd visszaindult a ház felé, de mielőtt megállt volna még visszatekintett a válla felett. Alexa próbált felállni, de a nevetés nem engedte négy mancsra állni, de öt perc múlva erőt vett magán és bekecmergett a házba. Nem sokkal később az ajtó résnyire nyílt.

- Hol marad az ujjongás?- kérdezte a többieket a lány. A többiek mind lelkes ujjongásba kezdtek, mire az ajtó teljesen kitárult és Alexa kilépett rajta. Szürke bundás bokacsizmát viselt és fekete testhez simuló farmert. Egy szürke ballonkabátot vett fel, kiengedett haja fölött egy szintén szürke franciasapka volt. Ádám elégedett füttyentett.

- Ejjha kislány, nem nézel ki rosszul.

- Jó ízlésed van Alexa. – dicsérte meg Kiara.

- Nos amíg ti beszéltek én addig beszambázok és elveszem a maradék cuccok egyikét. – lépett arrébb Csaba.

 - A csirkefogó mindenit! Megelőzött!- bosszankodott a nő- De ti mégis mit álltok még itt? Gyerünk! Ott találkozunk.

- Igenis asszonyom! – vágta magát vigyázba magát a két ifjonc, majd a tisztelgés után elkezdtek futni.

- Én érek oda előbb!

- Azt csak hiszed Lexa!

- Nem csak hiszem, hanem tudom is!

- Ne bízd el magad annyira! Ne feledd, hogy velem versenyzel!

- És már párszázszor megvertelek! – kiáltott át a válla felett a lány.

- Te csak azt hiszed! Végig hagytalak nyerni!

- Bla bla bla.

- Nekem nem motyogj itt össze-vissza!

-  Várj! Szóltál valamit? Bocsi nem hallottam, talán azért mert túl gyorsan megyek hozzád képest! – Ádám morogva gyorsított a tempóján. Már látták maguk előtt a sziklacsúcsot, és kezdtek kirajzolódni a többiek körvonalai is. Alexa radarja jelzett. Félreugrott, nem sokkal később egy gyökér csapódott mellette a földbe.

- Csaló!- szólt a fiúhoz, de az szóra se méltatta.

- Alexa! Lassítsatok! – kiáltott Detti, ám a lánynak esze ágába se volt lassítani, és tudta, hogy a fiú se fog. Ekkor megjelent az a bizonyos villanykörte a feje fölött.  Már csak méterek választották el őket az ütközéstől. Ekkor a fű pár centiméter magasan összekapcsolódott a föld felett, és Ádám felbukott benne. A fiú megállíthatatlanul és gyorsan repült Barabás felé.

-Áááááááááááááá!- kiáltotta a farkas.

-Ááááááááá!- kiáltott Barabás és összeütköztek, majd még vetettek néhány bukfencet mielőtt megálltak. Alexa nevetve megállt, majd felvette emberi alakját, és lepacsizott a mellette álló Dettivel és Aurórával.

- Szép volt kislány. – veregette hátba az idősebb nő.

- Senki se csinálta volna jobban! – dicsérte a fiatalabbik.

- Ádám szállj már le rólam! Nem vagy pihekönnyű! – morogta a farkas alatt Barabás.

- De hogyha Detti lenne a helyemen, azt tuti nem bánnád. – válaszolta a fiú farok csóválva, és ezzel párszor képen törülte ez idősebb férfit.

- Nem mondom még egyszer. Szállj le rólam!!!- Rivallt rá.

- Jól van na! Nem kell ennyire felkapni a vizet. – motyogta, és lemászott Barabásról.

- Szép felszállás volt Houston. – veregette vállba nevetve Alexa Ádámot.

- Te csak ne szólj egy szót se.

- Na de Ádám. Minden vérfarkas tud rendesen landolni, de neked még mindig kell a párna, hogy ne üsd meg magad? Ejnye-ejnye – ingatta rosszallóan a fejét Detti.

- Hé! – szólt Barabás amint rájött, hogy a párna alatt őt értik. A lányok szinte fetrengtek a nevetéstől, kicsivel később a fiúk is csatlakoztak.

- Hát itt meg mi történ? – kérdezte Csaba, amikor látta a földön fetrengő nevető társaságot. Egy pillanatra mindenki elhallgatott, majd újra kibuggyant belőlük a nevetés.

- Valami rosszat mondtam?

- Nem apa, csak, csak.. – próbálta elmagyarázni a történteket Auróra de megint nevetésbe fulladt.

- Ádám tekegolyót játszott, és Barabás volt a bábú. – nevette Detti.

- Most már minden világos. Minden szép és jó, de lassan el kéne indulni, szóval egy kis komolyságot kérek. – mindenki megpróbálta abbahagyni a nevetést, ami nagyjából ötödik próbálkozásra sikerült is.  – Fantasztikus. Nos mindenki tudja,hogy hova kell mennie?

- Igen!- hangzott a válasz.

- Rendben! Akkor indulás! A Falkáért! – kiáltotta Kiara.

- A Falkáért! – visszhangozták a többiek. A hat emberből hat medveméretű farkas lett, Auróra emberként maradt, és nekivágtak a hegynek. Az átjáró kinyílt, majd amint átértek rajta be is záródott, mintha nem is lett volna. Amint leértek a talajra normális farkasok méretét vették fel és úgy vágtak neki az útnak, a lány futva követte őket. Amikor elérték a töltést ismét emberekké változtak és sétálva folytatták útjukat. A város közepében megálltak.

- Rendben, mindenki menjen a kijelölt területére.

- Ömm Csaba? Lehet egy kérésem? – nyújtotta kezét Ádám.

- Mondjad fiam.

- Én még előtte meglátogathatnám a szüleimet?

- Hah. Legyen, de ne maradjatok sokáig el!

- Rendben!

- Oké! Indulás! Sikeres vadászatot, és próbáljátok kerülni a feltűnést!

- Értettük! – válaszolták kórusba a többiek, és mindenki elindult a saját útján.

- Szóval Ádám, most merre? – kérdezte Alexa,

- A szüleimhez, ahogy mondtam. – miután látta a lány rosszalló pillantását komolyra váltotta a szót – A város másik végén laknak, a Szúnyogfaluban. Biztosan jártál már ott.

- Persze, hogy jártam! Hiszen itt születtem!

- Érzed ezt az illatot? – kérdezte a fiú.

- Mármint a pattogatott kukoricáét?

- Igen! – bólintott hevesen a fiú.

- Nem! Nem veszünk! Mennünk kell!

- Naaaaaaaa! Légysziiiiiii!- kérlelte

- Nem! Mennünk kell, nincs időnk erre!

- Gonosz vagy! – biggyesztette le az ajkát csalódottan.

 - Te meg egy nagy gyerek! Úúúú érzed? Ez sült gesztenye? – Alexa vágyakozó pillantásokat vetett az utca végén álló árusra.

- A-a! Ha én nem kapok kukoricát, te se kapsz gesztenyét!

- De….

- Semmi de!- ellenkezett vele a fiú. Alexa még egy utolsó pillantást vetett az árusra amint elhaladtak mellette. 

 

 

- Itt is lennénk! – mutatott egy takaros kis vályogházra a fiú. Alexa nem nagyon figyelt rá. Sokkal inkább a karámban legelésző lovak kötötték le a figyelmét, de azok nem mentek a közelébe – Na gyere lovászlány, bemutatlak a szüleimnek!

- Miiii? Engem? Mégis miért?

- Mert nem fogsz itt kint ácsorogni. Na gyere már, nem harapnak! – maga mellé rántotta Lexát, és már kopogtatott is az ajtón, ami pár pillanat múlva egy kattanással kinyílt előttük.

 

süti beállítások módosítása