Ádám halkan osont a háztetőkön, megfelelő helyet keresett, ahonnan rá tud ugrani ellenfelére.  Fantasztikus. Alexa elvonta a figyelmét. Talán ha csendben át tudnék ugrani arra a szemközti épületre.... Tanakodott magában. Megfeszítette izmait, felmérte a távolságot, és elrugaszkodott. Alig érhette el a levegőben a távolság felét, amikor egy másik test az övének ütközött. Ádám egy öreg fenyőfa törzséhez csapódott.

- Lám-lám-lám. Kivel hozott össze a sors? Csak nem a híres neves Ádámmal állok szemben? – A fiú felállt és lerázta magáról a havat, és a vámpír fagyos szemébe nézett. Nem lehetett több 25 évesnél amikor átváltoztatták, éjfekete haját kontyba fogta, testhez simuló ruhát viselt. – Azt hittem már kiszagolod a közelgő halált, de nekem így is jó. - Nem, ő biztosan nem tartozik a veszélyes fajtához. Alig lehet párszáz éves, nem jelent akkora fenyegetést, de nem kellene lebecsülnöm.

- Gondolj át mindent kétszer, mielőtt rám rontasz, te nagyra nőtt gekkó! – hallotta Alexa kiáltását. Te jó ég! Róla teljesen elfeledkeztem!

- Alexa, vidd minél messzebb ezt az izét, nekem most el kell látnom egy vérszívó baját. – küldte telepatikusan az üzenetét.

- Nem mondod Einstein?! Legközelebb ha egy hústorony nekem jön,biztosan a falu főterén látom el a baját. – válaszolt feldúltan. Öt kilométerre pár fa dőlt ki, jelezve a tartózkodási helyüket. Ádám és a vámpír egyszerre kapta oda a fejét.

- Úgy látom a kis barátnőd elvan Elechtrával. Nem hiszem, hogy sokáig bírni fogja.  Akkor ideje téged is eltenni láb alól. – a vámpír kivillantotta tépőfogait, és úgy fújt a farkasra, akár egy macska. Ádám összehúzta szemét, felmérte a helyzetet. Oké. Menekülőút mindenhol található. A mögöttem lévő fát talán felhasználhatnám. Tűnődött magában. A nő felé csapott kezével, ujjai hosszú, hegyes körmökben végződtek. A fiú elkapta a karját, és a fa törzséhez vágta ellenfelét, aki úgy esett a földre, mint egy rongybaba, ám pár pillanat múlva ugyanolyan élénk lett. Szívós a kicsike, nem baj, érdekesebb lesz a játék. Most ő kezdte a támadást.

- Hát te soha nem akarsz elpusztulni? – ugrott hátra Alexa.

- Engem nem lehet olyan könnyen legyőzni, mint ahogyan azt te hiszed! – a lány felé suhintott karmos mancsával, de ellenfele kitért előle és nekitaszította Lexát egy magas fenyőnek, ami ki is dőlt a hatalmas erő hatására. Az afrita a földre szorította, Alexa belemélyesztette álkapcsát a lény lábába, ami vinnyogva leszállt róla. Ismét támadt miközben a démon hátrált tőle, egyre jobban belejött a harcba, sok sebet ejtett rajta és úgy mozgott, akár a villám, de túlságosan kiszámíthatóan. A harapások és karmolások mindig ugyan onnan záporoztak Elechtrára, aki rájött erre, és visszatámadott. Karmai mélyen belevájtak a vérfarkas pofájába, aki nyüszítve terült el a jeges földön. Vér terítette be körülötte a talajt, a sebből gőzcsíkok szálltak fel, miközben párolgott testéből a hő a hideg éjszakba. Az afrita lassan közeledett a sebesült lány felé, belerúgott mozdulatlan testébe, ami egy közeli törzsnek csapódott, újabb nyüszítések hallatszottak. A dzsinn közelebb lépett hozzá, Alexa nehézkesen felemelte fejét, és feltekintett a támadóra.

- Ne aggódj, gyorsan véget vetek a szenvedéseidnek. – elkapta Lexa hátsó lábát, és a magasba emelte a lányt. Agyarai mélyen belevájtak az oldalába könnyedén áthatolva a csontokon is.

- Nem adom fel! – nyöszörögte. Mancsával megsebezte az afrita kezét, mire az elengedte, és a földre zuhant.

- Csak halogatod a halálod óráját! – röhögött fel diadalittasan, mintha már megnyerte volna a csatát. Hirtelen egy ág csavarodott a bokája köré, és magasan a levegőbe emelte. Egyre több és több réteg tekeredett a testére, egészen addig, míg már a fején kívül egyetlen testrészét se tudta megmozdítani. Üvöltve fészkelődött, próbált volna alakot váltani, de túlságosan össze volt szorítva, hogy apró elemekre bonthassa magát, de ha mégis megpróbálkozott volna vele, az ágak úgy hatoltak volna bele a fellazított testébe, mint forró kés a vajba. Alexa nagy nehezen felállt és elé sétált.

- Már nem is olyan vicces az egész, ha a játékszabályok megváltoznak, mi? – lihegte. A démon talán még válaszolt volna neki, de Lexa egy könnyes mozdulattal leválasztotta a fejét a testéről, ami szinte azon nyomban ezüstszínű porrá változott. Alexa a földre rogyott, mancsát az oldalához szorította, a vér rögtön vörösre festette fehér szőrét is.

A vámpír Ádám hátára akaszkodott, belevájta éles körmeit a húsába és végighúzta a gerince mentén, majd elrugaszkodott, mielőtt a fiú elérhette volna. Egymás szemébe néztek, s úgy köröztek egy ideig, majd újra egymásnak feszültek. A nő Ádám mancsába mélyesztette szemfogait, a fiú felüvöltött, állkapcsát ellenfele vállába mélyesztette, aki egyből elengedte őt, majd megrázta a levegőben, mint egy rongydarabot, majd a tér közepén lévő fához vágta.

- Úgy dobsz, mint egy lány. – tápászkodott fel.

- Nem vakarnád meg még egy kicsit a hátam? Egy pontba még viszket, a kézmasszázsod pedig egyszerűen borzalmas. – fintorodott el gúnyosan. A vámpír bosszúsan ráfújt, s eltűnt. Ádám észrevette a jellegzetes csillogást a levegőben, ahol újra fel fog tűnni. Amint a test megjelent a fiú felé csapot. A nő megtántorodott, majd újra eltűnt. Ádám elkapta a torkát, amikor alakot öltött, a vámpír próbálta gyengíteni a szorítást, de a térugrás minden erejét elszívta.

- Rajta, ölj csak meg! – sziszegte. A fiú ahelyett, hogy teljesítette volna kérését elhajította a testét, ami métereket csúszott a jeges macskakövön.

- Nem. Állj fel és harcolj tisztességesen! – egy pillanatnyi döbbenet után ellenfele felfogta szavait, talpra állt, és megtámadta. Ádám minden ütését kivédte, és újra a földre küldte őt. Megint próbálkozott, de nem járt sikerrel. A fiú hátat fordított neki, és elkezdett eltávolodni tőle. A nő hátulról rávetette magát, újra belevájt a fiú hátába, de amikor a nyakába akarta mélyeszteni szemfogait Ádám megelőzte őt, s agyarait a halántékába fúrta. A csont olyan könnyedén roppant apró darabokra, mint egy apró száraz ág, ha nagyobb terhelésnek van kitéve. A vér csendben csöpögött a vérfarkas pofájáról, elolvasztva a havat, amikor elérte a talajt. A vámpír teste élettelenül lógott a levegőben, majd mikor a fiú elengedte még a levegőben porrá vált. Ádám alakot váltott, s átlagos farkasként hagyta el a falut a felkelő Nap első sugaraiban fürdőzve.

- Gyönyörűen nézel ki. – fintorgott Alexára, amikor meglátta a lány fején átívelő mély karmolást, és az oldalából szivárgó vörös testnedvet.

- Nem is említetted, hogy felszeletelt sonkának akarsz öltözni. – pillantott a fiú hátára.

- Borzalmas masszőrt fogtam ki, de ha jól látom, te is megjártad az arcpakolással.

- Legközelebb, ha körmöt akarsz vágni, szólj nekem, mielőtt szétkaszabolod magad. – mind a ketten elmosolyodtak, és felnevetek.

- Ne röhögtess, mert fáj. – hahotázott tovább Alexa.

- Bocs, nem bírom abbahagyni. – pár perc múlva sikerült erőt venni magukon és lecsillapodtak kicsit.

- Örülök, hogy egyben vagy. – pillantott Ádámra.

- Én is. Elég szépen elintéztek.

- Te sem nézel ki sokkal jobban. Azt hiszem itt az ideje menni és lepihenni.

- Egyetértek, a mágikus lények által okozott sebek sokkal lassabban gyógyulnak, mint az emberek vagy más állatok okozta sérülések.

- Jó tudni. – morogta kedvetlenül Alexa.

- Most felvetném az ötletet, hogy mit szólnál egy versenyhez, de van egy olyan érzésem, hogy nem repesnél a gondolatért.

- Jól gondolod.

- És ha…

- Inkább maradj csöndben, mert nekem egyelőre az is fáj, ha válaszolnom kell valamire. – fordította szétkarmolt fejét Ádám felé.

- Jó, felfogtam.

Az elkövetkezendő hetekben megsokszorozódott az összecsapások száma. Egyre több és több démonnal és vámpírral találkoztak és harcoltak. Mind a ketten fejlődtek, kevesebb sérülést szereztek és gyorsabban végeztek ellenfeleikkel.

- Végeztem az utolsóval is! – kiáltott Alexa Ádámnak.

- Én is. – válaszolt, s egy test éppen akkor vált porrá.

- Mi vagyunk a legjobbak! – pacsiztak össze.

- Kár, hogy a tél befejeztével nem találkozunk majd.

- Igen. Te mész vissza a te falkádhoz, én pedig maradok Csabiékkal.

- De ne beszéljünk most erről, van még egy egész hónapunk a télből.

- Igazad van. Menjünk, ma te vadászol, és én választok. Lássuk csak…. – töprengett. – Legyen malacpecsenye.

- Jó, de te is velem jössz! Nem megyek többet egyedül vadmalac közelébe! – Alexa csak nevetett rajta.

- Érzed ezt a szagot? – kérdezte Ádám vadászat közben.

- Vámpírok? Fényes nappal? A démont még megértem, de a vérszívót…

- Hallgasd! Erre közelednek! Gyorsan haladnak.

- Te mész elsőnek,én fedezlek! – vonult félre Alexa. A bokrok vészjóslóan recsegtek, Ádám elrugaszkodott a földtől, hogy rávesse magát ellenfelére, de nem egy vámpír vagy dzsinn ugrott rá, hanem egy másik farkas. A fiú gyorsan kapcsolt, és ellökte magától a testet.

- Lara?!

- Megköszönném, ha máskor nem vetnéd rám magad. – tápászkodott fel, és fejet hajtott a fiú előtt.

- Úgy bűzlesz, mint egy vérszívó.

- Tudok róla…- húzta el a száját.

- Mégis mit keresel itt? Neked nem a másik övezetben kellene lenned?

- De igen, viszont nem maradhatok ott. Egyedül nem.

- Egyedül? Olíviával mi van? – kérdezte értetlenül.

- Megölték. – nyögte ki nehezen, s egy könnycsepp csordult ki a szeméből.