-Ádám!- rontott ki az ajtón, egy harmincas éveiben járó fiatal nő, és a fiú nyakába vetette magát. – Olyan rég láttalak édes kisfiam!

- Anya, megfojtasz! – nevetve engedett az ölelésén- Szóval, szeretném bemutatni….

- Hagyd, majd bent, ne itt kint a hidegbe, gyertek, gyertek!- intett az ajtó felé. Egy tágas előszobába léptek, a falon régi fáklyák voltak, melyekben most égők égtek, a kabátoknak a fogas egy szekér oldalából lett megcsinálva. Beljebb mentek a konyhába. Meleg, halványabb narancssárga színben pompázott, az egyik sarokban egy masszív tölgyfaasztal volt, hozzá illő székekkel, amiket kézzel faragtak ki. Az ablakon piros muskátlik üldögéltek. A szoba másik felébe kapott helyet a hűtő fa borítással, és több, hozzá hasonló szekrény, egy mosogató, és egy sütő. A nappalit, és a konyhát egy pult választotta el, előtte négy székkel, és egy kosárka narancs is.

-Ádám, vezesd körbe a vendégünket a házban, én addig főzök egy jó meleg teát nektek! – a fiú bólintott. A következő helységben egy régies hatású kanapé volt a fal mellett, előtte egy kisebb dohányzóasztal és szembe a falra felrakva egy lapos képernyőjű TV. Itt-ott a sarkokban virágok voltak felsorakoztatva. A helység végén egy nagyobb ablak kapott helyet, tulipános rámával , mellette jobbról  egy régi kemence, melynek fele átlógott a másik szobába.

-Erre, ez az én szobám!- nyitotta ki az ajtót a kemence mellett. A fal, az előzőkkel ellentétben  sötétkék volt és kétoldalt könyvespolcok futottak végig rajta. A helyiség végén, az ablak alatt egy ágy kapott helyet, mellette egy kis éjjeliszekrény, amit egy ruhásszekrény követett. Látni lehetett, amint a lovak kint a réten szaladgálnak, egy deres, egy fekete, egy pej és egy tarka. Az ajtó mellett, ahol a kemence folytatódott egy kicsike kuckó volt kialakítva.

- Ezek mind a te könyveid? – nézte őket Alexa csillogó szemmel.

- Igen.

- És mindet el is olvastad?

- Hááát… - vakargatta meg a nyakát.

- Ezt ugye nem mondod komolyan?- kérdezte Lexa villámló tekintettel. Ádám a falig hátrált. – Képes voltál ezeket itt hagyni, és csak nézni? Ezek mind keményborítósak, lehetetlen nem elolvasni, és a legjobb íróktól vannak!

- Izé, én…

- Kész a tea! – kiáltotta Ádám anyukája a konyhából.

- Hah…. köszönöm. – lélegzett fel a fiú. Kikapta a lány kezéből a regényt, és visszarakta a polcra. –Jövünk! – válaszolt.

- Üljetek le gyerekek! Mézet kérsz bele?- nézett Alexára.

- Nem,nem, köszönöm. – Ádám megköszörülte a torkát.

- Anyu, szeretném bemutatni Alexát, az én…- nem bírta befejezni a mondatot.

- Barátnőd! Jaj kisfiam, annyira büszke vagyok rád! Végre nem leszel magányos farkas!

- Anyu, ő nem…

- Hagyd, ne rontsd el a kedvét. – üzent neki telepatikusan a lány. Bólintott.

- Olyan aranyos a kamasz szerelem! Meddig maradtok?

- Nagyjából, egy hetet.

- Fantasztikus! – örvendezett az asszony.

- Apu merre van?

- Elment a városba egy ismerőséhez.

- Értem. Kivihetem Alexát a lovakhoz?

- Persze, menjetek csak! – Alexa felhörpintette az utolsó korty teáját is, majd megköszönte, és már ki is ment a karámhoz. Rátámaszkodott a felső lécre, és úgy nézte az állatokat.

- Nem fognak odamenni hozzád. -szólt  Ádám neki.

- Hm?

- Mondom nem fognak odamenni hozzád, mert érzik, hogy vérfarkas vagy, és tartanak tőled, ahogy tőlem is, kivéve párat közülük.  – azzal hangosat füttyentett , mire hangos nyerítést kapott válaszul. Egy deres csődör vágtatott oda hozzá. Megveregette az állat nyakát.

- Szevasz Orion!

- Üdv, Ádám. – köszöntötte a ló. Alexa a meglepettségében elvette a kezét a korlátról, és előre esett.

- Ő a második? – biccentett felé a csődör.

- Igen, ő az.

- Egy pillanat! Most komolyan egy lóval beszélsz?! – kérdezte a lány megrökönyödve. Az előbb említet állat felhorakntott .

- Meara vagyok kislány, meara. – Alexa ledöbbenve állt előtte.

- De hát, nem léteznek mágikus lovak! Se unikornisok, se pegazusok, se semmik! Ez hülyeség!

- Szóval vérfarkasok se léteznek? Se dzsinnek, se vámpírok? – nyerítette.

- Jó, igazad van.  – adta be a derekát.

- Szóval, most, hogy nagyjából megismerkedtetek, hivatalosan is bemutatlak egymásnak titeket. – dörzsölte össze a tenyerét Ádám – Alexa, ő Orion, az első meara, Orion, ő Alexa, a második örökös.

- Kérdés. – jelentkezett Lexa. – Ha ő a legősibb meara, akkor miért pont itt van? Mármint miért nem egy elhagyatott erdőbe?

- Orion, elmeséled te, vagy én?

- Majd én. Régen, nagyon rég, nem voltam más, mint egy aprócska csillag az Orion csillagképben. Egyszer, nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy mennem kell. Hívott valami. Utam közben találkoztam Andromédával, mi vagyunk a legöregebbek. Tüzes labdaként vágtattunk a Föld felé, majd egyre lassabban kezdtünk haladni, majd a tűz, ami körülvett minket eloszlott, és ott álltunk mi ketten egy réten, a fiatal bolygón. Később mi hívtuk a többi mearát, ám velük jöttek pegazusok, és unikornisok is, ahogyan minden más mágikus ló. Mindegyikünk egy-egy csillagképből vált ki, ahogy a nevünk is mutatja. Aztán hallottam a fejembe egy hangot, amikor a Nagy Farkas meghalt, hallottam, amint valaki, vagy valami suttogja örököseinek eljövetelét. Amikor Ádám megszületett, egyből elmentünk hozzá, és figyeltük ahogy felnő, és óvtuk őt, és amikor a megfelelő korba ért, szóltam a legközelebbi falkának, akik beharapták őt, aztán mi vártuk a te érkezésedet, így lettél te a másoóik vérfarkas.

- Hűűű…

- Hé Orion! Médi merre van?

- Ott legel a másik oldalon, mindjárt hívom. – a sötét kanca pár pillanattal később már ügetett is feléjük.

- Üdv! – nyerítette. – Te biztosan Alexa vagy. Én Androméda vagyok, a mearák vezére, te pedig világunk egyik reménycsillaga. – meghajolt a lány előtt. Alexa viszonozta a gesztust.

- Örülök, hogy megismertem, kedves…

- Médi, hívj csak Médinek, és kérlek, ne magázz.

- Rendben!  

– Szóval, mesélj, milyen farkasnak lenni?

- Igazából nem olyan rossz, kicsit még fura, és csíp, amikor átváltozom, de majdcsak megszokom.

- Nos, igen. Nem akarunk elmenni egyet ügetni? Orion, Ádám, benne vagytok?

- Perszem csak szólok anyunak!

- Alexa, felülsz?- kérdezte Androméda. Lexa vidáman bólogatott.

- Rendben, mehetünk! – Ugrott Ádám Orion hátára.

- Hová akartok menni?

- Hmmm… Esetleg Hawaii? – vetette fel a fiú.

- Jó választás. Androméda, először megyünk mi, aztán gyertek ti is. – a meara vágtázni kezdett, és eltűnt a semmiben.

- Figyelj kislány, kapaszkodj jól a sörényembe, és ne engedj el !

- Most mit fogsz csinálni?

- Nyitok egy kaput,amin át elmegyünk innen. – és ellökte magát a talajtól. Előttük A levegő vibrálni kezdett, egy kapu kezdett formát ölteni, melybe teljes sebességgel vágtattak bele. Egy villanás, és egy teljesen más helyen találták magukat. A Tejúton futottak végig, színpompás gázfelhők, kis csillagok és kődarabok mellett cikáztak. Az egész bolygó nem tűnt másnak egy nagy kék pontnál. Alexa szája tátva maradt a csodálkozástól. Sokszor látott már effélét könyvekben, de a valóságban még gyönyörűbb volt. Örökké ott akart maradni, és csak nézni a világűrt, és felfedezni minden pontját, de újabb portál nyílt ki, és átmentek rajta. Puha homokon hagytak nyomot a paták, de a kék víz szinte rögtön eltüntette őket. Pálmafák árnyékában ügettek tova.

- Ez mi volt? – kérdezte Alexa

- Csak teret ugrottunk. Minden mágikus ló képes rá. A világűr, az egykori otthonunk utolsó ajándéka nekünk, hogy mindig láthassuk, és ha akarunk visszatérhessünk.

- Ez elképesztő!

- Hát, nem mindennapi dolog, az biztos. Úszunk egyet?

- Még szép!

- Oké. Orion, verseny?

- Miben?

- Az nyer, aki előbb éri el a korallzátonyt!

- Benne vagyok!

- Akkor rajta!- egy hatalmas ugrással vetették magukat a habok közé, és nevetve próbálták elérni a célt, miközben Alexa és Ádám a vizet formálták meg maguk körül.